Kórházzá vált az öltöző

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2005.10.01. 07:47
Címkék
Akár a H betűt is ki lehetne függeszteni a kaposvári kosarasok öltözőjének ajtajára. Rég tapasztalt sérüléshullám sújtja ugyanis a tavalyi bajnok férfiegyüttest: a 11 tagú keretből öten iratkoztak fel a maródiak listájára.
A nyáron igazolt szerb-montenegrói Alekszandar Lazics derékfájdalmakkal bajlódik, várhatóan csak a jövő héten kezdheti meg óvatosan az edzéseket. Újonctársa, a MAFC-ból érkező Ledon Green Nagyatádon, a Losonc elleni mérkőzésen szenvedett izomszakadást az lábszárában, de sportorvosa véleménye szerint hétfőn talán már ő is munkába állhat. Tanács Attilára sem számíthat Farkas László edző, rá újabb porcműtét vár, egyébként is szerződése érvényességének feltétele, hogy harcra kész legyen.És akkor még nem szóltunk a régiekről. Az áprilisban térdszalagszakadással operált Varga Roland ugyan már a vége felé tart a rehabilitációs kezeléseknek, de játékra még nem vállalkozhat. Szegény embert az ág is húzza - Filipovics Gordannak éppen most gyűlt meg a baja a mandulájával, hétfőn kórházba vonul műtétre. Talán jó a rosszban, hogy a szakvezető most több lehetőséget adhat néhány saját nevelésű fiatalnak, így Tömösváry Máténak, Hendlein Rolandnak és Déri Barnabásnak, de érthető, hogy nagyon várta a pénteken megérkező amerikai Aaron Haynest is. A legutóbb a finn Tamperében szereplő, hármas poszton bevethető, 201 centis, 1982-es születésű kosarast jó hírek előzték meg.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
7 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
7 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
7 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
7 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
8 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
8 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája