Kropkó búcsúja Hawaiitól

G. R.G. R.
2005.10.13. 03:29
Címkék
Szombaton rendezik meg az idei Ironman-vb-t, amely több szempontból is más lesz számunkra, mint a korábbiak: először a legendás hawaii viadal történetében négy versenyzőnk is rajthoz áll – a leghíresebb magyar vasember, Kropkó Péter pedig 42 esztendősen a legrangosabb versenyen teljesíti utoljára az emberfeletti távokat."Kicsit furcsa volt edzésen végigfutnom az Alii Drive-on, amely a versenyen a célegyenes, úgy, hogy tudom, ez lesz az utolsó profi befutóm. A hideg is kiráz tőle. Ugyanakkor valahogy felszabadultabb vagyok, mint máskor" – vélekedett a Team Hansgrohe helyszínen tartózkodó sportolója, aki pályafutása során 13. alkalommal áll rajthoz a sportág klasszikus versenyén, a legjobb eredménye két hetedik hely volt. Kropkó mellett a profik között a magyar bajnok Harsányi Zsuzsa (Proathlon VK), míg az amatőrök között a kétszeres olimpikon Kuttor Csaba (Team Miskolc), illetve a juniorkorú Botos Bálint (Proathlon VK) indul.
Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
19 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
22 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
23 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
40 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
44 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
46 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
53 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik