Nem számíthat jóra a Szeged

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2005.10.15. 03:02
Címkék
Nem sok jóra számíthat a horvátok lakta Ljubuskiban (Bosznia-Hercegovina) a Szeged, amely ennek ellenére esélyesként lép pályára szombaton. A "különleges" fogadtatásra főleg azért kell felkészülnie Kovács Péter csapatának, mert a Szegedben sok szerb játszik, és a történelmi ellentétek e vidéken nehezen simulnak el.
"A Zaporizzsja legyőzése és a barcelonai vereség után nyugodtabban várhatjuk a folytatást, ha a Ljubuskival szemben újabb két pontot szerzünk – mondta a magyarok egyik legjobbja, Mezei Richárd. – Ellenfelünket ismerjük, mert a nyáron a doboji felkészülési tornán megmérkőztünk vele. A védekezésére külön is kell ügyelnünk, mert váltogatja a hatos falat és a nyitott formációkat."

Kovács Péter visszafogottan beszélt az esélyekről.
"Ellenfelünk harcmodora roppant kellemetlen, mert nincsenek igazán kidogozott figurái, sok rögtönzésre alapozza támadásait – mondta a Szeged edzője. – A védekezését csak türelmes játékkal lehet feltörni. Gondunk, hogy Lendvay Péter, aki már Barcelonában is sérült derékkal vállalta a játékot, ezúttal nem is tarthatott velünk. Nenad Puljezevics és Nenad Perunicsics egyaránt kézsérülésssel bajlódik, de mindkettő szeretne játszani szombaton."
A Horvát Kézilabdaklub (HRK) Izvidjac Ljubuski Bosznia-Hercegovina négyszeres bajnoka: 1999 óta csak a 2002–2003-as idényben maradt le az aranyról. Mivel kezdetben nem volt csarnoka, a mérkőzéseit a szomszédos Metkovicben játszotta, és az ottani híres kézilabda-iskolából nőtt ki a Izvidjac. Amatőrcsapatból profi egyesület lett 1994-ben, s 1999-től folyamatosan szerepel az európai kupákban. A legnagyobb sikerét a legutóbbi évadban érte el: KEK-elődöntőig menetelt, a későbbi győztes, a León állította meg.

Tv: Ljubuski–Szeged, 22.55 óra (felvételről)
Legfrissebb hírek

Ötödik lett a női párbajtőrcsapat Vuhsziban a vívó vk-n

Egyéb egyéni
22 perce

Döntő szettben a párost is az amerikaiak nyerték meg, és továbbjutottak a Davis-kupában

Tenisz
30 perce

Gyász: elhunyt Krámerné Agócs Valéria

Kézilabda
42 perce

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról – videó

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
1 órája

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
1 órája

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik