FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Félidei értékelés a bajnokságról
Adatbank: Debrecen
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Ibrahim Sidibe lett a Loki ásza
A Borsodi Liga 14. fordulójában a legsimább győzelmet a Debrecen aratta, a Loki különösebb megerőltetés nélkül verte meg 61-re az utóbbi időben remek formában futballozó Bp. Honvédot. Az egyik legjobb teljesítményt a nyáron szerződtetett szenegáli támadó, Ibrahim Sidibe nyújtotta, aki két gólt szerzett.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
– A bajnokságban ugyancsak hétgólos Bojan Brnoviccsal ketten már tizennégy találatnál járnak, pedig azt még véletlenül sem lehet mondani, hogy már évek óta együtt futballoznak. Ennyire jól kiegészítik egymást?
– Egy csatárpárosnál nem az számít, milyen régóta játszanak egy csapatban, sokkal inkább az, hogy mennyire értik meg egymást a pályán és azon kívül. Bojannal a szabadidőnkben is sokat vagyunk együtt, ilyenkor a legfőbb témát természetesen a futball jelenti, képesek vagyunk órákon át a fociról beszélni. Alapjában véve egyezik a futballról alkotott felfogásunk, és ez, azt hiszem, a pályán is meglátszik.

Mirkó István
Ha kell, akkor Ibrahim Sidibe ilyen gyengéden bánik a labdával, ám ô az a csatár, aki – ha kell – keményen a kapuba is rúgja
– Jól ment a játék, kettő nullára vezettünk, és éreztem: ha odaállok, nem hibázom el a büntetőt. Szóltam a többieknek, hogy én szeretném rúgni, és szerencsére nem is ellenkeztek velem. Korábbi csapataimban egyébként első számú végrehajtónak számítottam.
– Ha már szóba hozta a korábbi csapatait, kíváncsi lennénk arra is, játszott-e már a Debrecennél erősebb csapatban vagy egyelőre a Loki a "number one"?
– Jó volt az osztrák Pasching is, de a Debrecen játékoskerete erősebb. Sándor Tamáshoz vagy Halmosi Péterhez fogható futballisták ugyanis ott nem voltak, márpedig ilyen remek játékosokkal élmény együtt futballozni.
– Kicsit talán korai erről beszélni, hiszen az Afrika Kupa csak jövő év februárjában lesz, de ha így halad, semmi sem menti meg attól, hogy a tornán ön is részt vegyen a szenegáli válogatottal.
– A szenegáli válogatotság az én titkos vágyam. Amúgy a napokban hívott fel a kapitány, Guy Stephan, s faggatott, hogy megy a játék. Nem panaszkodtam. A kapitány a jövő héten európai körútra indul, elmegy Angliába és Franciaországba, és én titkon azért reménykedem abban, hogy a túra végén Magyarország felé kanyarodik, és személyesen is megnézi, hogyan játszom a Pápa elleni utolsó őszi meccsünkön. ---- T ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








