Rabóczki Balázs szívesen jönne

B. B.B. B.
2006.01.04. 01:50
Címkék
A Dániában légióskodó Rabóczki Balázs korábban már többször elmondta: ha lehetősége nyílna rá, szívesen elhagyná az FC Köbenhavn csapatát. Az amerikai túrán a válogatottban is bemutatkozó játékos már hosszú hónapok óta klubjában csupán második kapusnak számít, márpedig ez a helyzet nem kielégítő a számára.

Információnk szerint Rabóczki Balázst szívesen látná kapujában a Selymes Tibor által irányított Sopron, és egyáltalán nem elépzelhetetlen, hogy a hosszú ideje Dániában légióskodó futballista a tavaszi szezonban ismét egy magyar csapat mezét húzza magára. Rabóczki Balázs egyelőre azonban nem kívánt semmi konkrétumot mondani, annyit azért elárult, hogy továbbra sem mondott le arról, hogy elhagyja a koppenhágai csapatot.

"Nem tagadom, vannak érdeklődők, de addig, amíg nincsen semmi konkrétum, nem szívesen mondok bármit is – fogalmazott Rabóczki Balázs. – Egyelőre a szabadságomat töltöm, az átigazolási piac pedig még csak most indul be igazán. Másfél évig még érvényes szerződés köt a klubomhoz, ám semmiképpen sem szeretném, ha ezt az időszakot továbbra is a kispadon kellene eltöltenem. Csak remélni tudom, hogy januárban sikerül valamelyik klubbal megegyeznem."

Rabóczki Balázs arra a kérdésünkre, hogy ha úgy hozná a sors, akkor szívesen visszatérne-e Magyarországra, a következőket mondta: "Úgy gondolom egyáltalán nem lenne visszalépés, hiszen számomra most az a legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak. Ha pedig erre egy itthoni klubban lenne alkalom, akkor szívesen jönnék haza Magyarországra."
Legfrissebb hírek

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
1 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
3 órája