Két bajnokot avattak

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2006.01.07. 02:12
Címkék
Végül nem született döntés: először fordult elő a négysáncverseny történetében, hogy két győztest hirdettek az utolsó, bischofshofeni viadalt követően, így a Világkupa-éllovas cseh Jakub Jandának, valamint a Vk-címvédő finn Janne Ahonennek meg kellett osztoznia a dicsőségen (is).
Szinte hihetetlen, ami pénteken történt, hiszen a sorsdöntő versenyre kétpontos – hosszra átszámítva 1.1 méteres – előnynyel érkező Janda éppen két ponttal maradt alul a bischofshofeni viadalt megnyerő, a mezőnyben egyedüliként a 140 métert elsőre és másodjára is túlszárnyaló Ahonennel szemben, s a végelszámolásnál mind a két síugró neve mellett 1081.5 pont állt. Ahonen pályafutása során negyedszer nyerte meg a négysáncversenyt, beállítva ezzel a német Jens Weissflog rekordját, míg Janda – az akkor csehszlovák Jirí Raska bravúrját felidézve – 35 év után szállított ismét bajnoki címet hazájának.Kettejük párviadala a Világkupában folytatódik, jóllehet az igazi csata a január 13. és 15. között rendezendő sírepülő vb-n, no meg a februári téli olimpián várható.A NÉGYSÁNCVERSENY 4. ÁLLOMÁSA (A VILÁGKUPA 11. VERSENYE), BISCHOFSHOFEN
Nagysánc: 1. Janne Ahonen (finn) 293 pont (141 méter, 141.5), 2. Janda (cseh) 291 (141, 139.5), 3. Ljökelsöy (norvég) 282 (137, 138). A végeredmény élcsoportja: 1. Janne Ahonen és Jakub Janda 1081.5-1081.5 pont, 3. Ljökelsöy 1075.1. A Világkupa élcsoportja: 1. Jakub Janda 872 pont, 2. J. Ahonen 755, 3. Küttel (svájci) 577
Legfrissebb hírek

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
1 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
2 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
6 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
16 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
21 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
24 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
43 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
1 órája