Elfogadták a klubok kérését

Sz. G.Sz. G.
2006.01.08. 02:45
Címkék
A magyar igényekkel ellentétesen alakuló nemzetközi pólóprogram – leginkább a FINA által június közepére kiírt budapesti Világkupa-verseny – miatt előfordulhatott volna, hogy a hazai férfibajnoki döntő és bronzpárharc június végére, július elejére tolódik ki. Legalábbis ezt a tervet jelentették be a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségének tavaly szeptember végi ülésén. Persze azonnal hallatták hangjukat a válogatottakat adó klubok, amelyek a júniusi Világkupára készülő nemzeti csapat edzőtáborozása miatt, éppen a bajnoki érmek sorsának eldöntése előtt, hetekig nélkülözték volna legjobbjaikat. Amint várható volt, a hirtelenében felvetett és jobb híján elfogadott ötlet az enyészeté lett, és több alapszakaszbeli dupla fordulót műsorba iktatva, a bajnokság május 14-én biztosan véget ér.

A 2006. évi első játéknap január 21-re esik, és mindjárt másnap megrendezik a 10. fordulót, amelyet még három duplázás követ az alapszakasz április 8-i finiséig. Az elődöntő találkozói április 12-én kezdődnek, a szisztéma nem változik: a csapatok magukkal viszik az egymás elleni eredményeket, és az jut be a fináléba, amelyik előbb éri el a nyolc pontot. A döntő első meccsnapja május 2., és ezúttal is három győzelem szükségeltetik az aranyéremhez. Említést érdemlő újdonság: a döntőn kívül valamennyi helyosztó az egyik fél második diadaláig tart.

A férfi ING OB I rájátszása az érmekért
Elődöntő:
április 12., 15., 22., 25., 28., 30.
Döntő: május 2., 5., 8., 11., 14.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája