Csak a szokásos megpattanó

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2006.01.16. 01:05
Címkék
Egyik legnehezebb idénybeli sikerét aratta a Chelsea a sereghajtó Sunderland otthonában. Liam Lawrence nagy erejű lövéssel tette érdekessé a vasárnapi meccset az első negyedórában, és bár Hernán Crespo hamarosan egyenlített, a Chelsea csak a második félidőben tudta beszorítani riválisát.

Amikor már percek óta tartott a tűzijáték a Sunderland kapuja előtt, Arjen Robben vállalta magára a Chelsea "szokásos" megpattanó lövésből szerzett gólját. A holland szélső örömében átugrott a hirdetőtáblákon, hogy összeölelkezzen a szurkolókkal, ami második sárga, egyszersmind piros lapot ért – de az éllovas három pontját nem veszélyeztette.

A vasárnapi számunkban írtaknak megfelelően a sérült Gera Zoltán nem játszhatott a Wigan elleni mérkőzésen, de a West Bromwich Albion nélküle is bravúros eredményt ért el az idény meglepetéscsapata ellen. A WBA először nyert idegenben, mégpedig úgy, hogy Darren Moore kiállítása miatt több mint egy félidőn át emberhátrányban játszott.

Lampard öröme jogos: nehezen nyert a Chelsea az utolsó ellen
Lampard öröme jogos: nehezen nyert a Chelsea az utolsó ellen
Lampard öröme jogos: nehezen nyert a Chelsea az utolsó ellen
Az eset után Bryan Robson nyomban levitte az éppen a Wigantől igazolt Nathan Ellingtont, mire a helyére – nyilván többnyire védőfeladattal megbízva – becserélt Martin Albrechtsen a szünet után vezetést szerzett. A hajrában a hazaiak a kapujához szegezték a WBA-t, csakhogy Tomasz Kuszczak lélegzetelállító védésekkel megtartotta az eredményt. "Nem szeretek ilyen helyzetbe kerülni, de a játékosok sokat profitálhatnak belőle, ha úgy megállják a helyüket, mint most" – jegyezte meg Robson.

PREMIER LEAGUE - 22. forduló, vasárnapi mérkőzések
Sunderland–Chelsea 1–2 (Lawrence 12., ill. Crespo 28., Robben 69.)
Wigan–West Bromwich 0–1 (Albrechtsen 56.)


SOROZATOK
  • Veretlenség: 12 (Liverpool).
  • Nyeretlenség: 14 (Sunderland).
  • Győzelem: 10 (Chelsea).
  • Döntetlen: 2 (Bolton).
  • Vereség: 3 (Wigan)
GÓLSTATISZTIKA
  • Idény: 524.
  • Meccsátlag: 2.45.
  • A forduló meccsátlaga: 2.3
  • Góllövőlista: Van Nistelrooy (Manchester United) 16, Henry (Arsenal) 13, Lampard (Chelsea) 13, D. Bent (Charlton) 11

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
1 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
6 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
44 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
44 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
45 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
52 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
58 perce

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik