Másfél millióan érezték magukat sztáredzőnek

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2006.01.16. 22:02
Címkék
Nyilvánosságra hozta az Európai Labdarúgó-szövetség a 2005 legjobb csapatáról zajló internetes közönségszavazás végeredményét.

Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

A www.uefa.com honlapon bárki kifejthette véleményét, másfél millióan meg is tették ezt, ami rekord a most ötödször megrendezett voksolás történetében. Nagy meglepetésekkel nem szolgált az eredmény, a játékosok (továbbá edzőjük) olyan csapatokból kerültek ki, amelyek mindegyike érdekelt a Bajnokok Ligája tavaszi folytatásában.

Ez az öt egyesület a Barcelona, a Chelsea, a Juventus, a Liverpool és a Milan, vagyis a 2005-ös BL-döntő két résztvevője, illetve a három legerősebb nemzeti bajnokság jelenlegi címvédője, egyszersmind éllovasa. Úgy tűnik, az internetezők meglehetősen naprakészek az európai labdarúgásból, még ha mondjuk Paolo Maldini csapatba kerülése erősen megkérdőjelezhető "döntés" is.

Steven Gerrard „újonc” a csapatban – egyesek számára meglepetés, hogy ki tudta szorítani Frank Lampardot
Steven Gerrard „újonc” a csapatban – egyesek számára meglepetés, hogy ki tudta szorítani Frank Lampardot
Imago
Steven Gerrard „újonc” a csapatban – egyesek számára meglepetés, hogy ki tudta szorítani Frank Lampardot
Találni a névsorban öt olyan futballistát, aki ott volt a tavalyi tizenegyben, azonban öt újoncot is. Utóbbiak közül érdemes megemlíteni Steven Gerrardot, ő meglepetésre kiszorította honfitársát, Frank Lampardot vagy az ugyancsak liverpooli Luis Garcíát. A legtöbb szavazatot
(90 295 – ez is új csúcs) természetesen az összes lehetséges egyéni elismerést begyűjtő Ronaldinho kapta, a "támadó középpályás" kategóriában a voksok 72 százaléka őt támogatta.

Thierry Henry most először maradt ki, helyét az első afrikai labdarúgó, Samuel Eto'o foglalta el. Henrynak mindössze ezerrel több klikkre lett volna szüksége, hogy ötödször is elkönyvelhesse a tagságot. Az edzői pozíció sorozatban harmadszor a Chelsea-t Premiership-elsőségig vezető José Mourinhóé lett.

UEFA-választás
Az év csapata: Petr Cech (cseh, Chelsea) – Cafú (brazil, Milan), Carles Puyol (spanyol, Barcelona), John Terry (angol, Chelsea), Paolo Maldini (olasz, Milan) – Luis García (spanyol, Liverpool), Steven Gerrard (angol, Liverpool), Pavel Nedved (cseh, Juventus), Ronaldinho (brazil, Barcelona) – Samuel Eto'o (kameruni, Barcelona), Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan). Vezetőedző: José Mourinho (portugál, Chelsea)
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
18 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
43 perce

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
46 perce

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
57 perce

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik