Békülés amerikai módra

I. SZ.I. SZ.
2006.01.18. 00:50
Címkék
Martin Luther King, a világ legismertebb afroamerikai aktivistája még holtában is csodákra képes. Születésének évfordulója ugyanis kiváló alkalmat adott arra, hogy elsimítsa az amerikai kosárlabda egyik legnagyobb ellenségeskedését. Az 1968-ban merényletben elhunyt békeharcos január 15-i születésnapját az Egyesült Államokban minden év harmadik hétfőjén ünneplik meg, méghozzá nemzeti szinten.
Az ünnepnapon Los Angelesben Bill Russell, a Lakers legendája arra kérte Kobe Bryantet és a már a Miami színeiben kosárlabdázó Shaquille O'Nealt, hogy béküljenek ki, és bocsássák meg egymásnak mindazt, amiért az évek alatt elmérgesedett a viszonyuk. A két csapat összecsapása előtt össze is ölelkeztek az egykori csapattársak, akik közül a floridai center tette meg az első lépést, amikor gratulált Bryantnek a lánya születéséhez."Bill Russell jó tanácsokat adott nekem – magyarázta O'Neal. – Azt mondta, a rivalizálás nem egyenlő az ellenségeskedéssel. Ő sohasem volt haragban senkivel, és azt mondta, én se legyek, inkább rázzam meg Kobe kezét, és vessünk fátylat a múltra. Ez a béke napja, Russell pedig elárulta, hogy bár mindenki azt hitte, utálják egymást Wilt Chamberlainnel, ez nem így volt. Chamberlain haláláig hetente beszéltek egymással telefonon."Bryant a 37 dobott pontjával győzelemre vezette csapatát a Heat ellen, de számára is a békülés volt a legnagyobb diadal."Sokat háborúskodtunk egymással, de végre túltettük magunkat mindenen. Azt hiszem, ezzel nemcsak mi nyertünk, hanem az NBA és Amerika fiataljai is. Erről szól a Martin Luther King-nap" – mondta Bryant. Jerry Colangelo, a válogatott vezetője is dörzsölheti a tenyerét, eddig ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy Shaq és Bryant együtt szerepeljen a nemzeti csapatban, de most minden bizonnyal ez is megváltozik.A nyugati utolsó Houston hatodszor vesztett zsinórban – a Rockets a 12. olyan mecscsét is elvesztette, amelyen nem lépett pályára Tracy McGrady.A Golden State-et erősítő Baron Davis két nappal az idei első tripla duplája után csupán egy lepattanóval maradt el az újabb bravúrtól.NBA, ALAPSZAKASZ, 76. JÁTÉKNAP
Los Angeles Lakers–Miami Heat 100–92 (26–20, 31–22, 20–26, 23–24). Ld: Bryant 37, Odom 19, George 17, ill. Wade 34, S. O'Neal 18
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája