Elszórakozta a West Brom

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2006.01.19. 01:46
Címkék
A keddi megismételt mérkőzéseken sem brillíroztak a Premiership-csapatok az FA-kupában. A Middlesbrough és a Birmingham City ugyan legyőzte hatod-, illetve negyedosztályú riválisát, de a Wigannek már tizenegyesekre volt szüksége a Leeds Uniteddel szemben, a West Bromwich Albiont pedig kiejtette a Reading.
Gera Zoltán, a WBA magyar légiósa legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy hiányzása miatt őt nem lehet hibáztatni a csúfosan alakuló összecsapásért. Hiába szerzett kétgólos előnyt a csapat a szünetre – Richard Chaplow lőtt mindkétszer a hazaiak kapujába –, a második vonal éllovasa nem adta fel. A kongói születésű, de az angol U21-es válogatott támadója, Leroy Lita szépített, majd a 65. percben másodszor is betalált Chris Kirklandnek. (A Liverpool kölcsönkapusa felgyógyulván annak ellenére visszakerült a kezdőcsapatba, hogy helyettese, a lengyel Tomasz Kuszczak az elmúlt hetekben pazarul védett.) Lita a hosszabbítás elején dupláját mesterhármassá alakította, a West Bromnak pedig sansza sem igen volt a visszavágásra.

A Leeds háromszor is felállt a Wigan ellen, a szétlövésben azonban elsőként éppen az északír David Healy hibázott, aki a rendes játékidőben már berúgott egy büntetőt. A Wigannek nagyon jól megy az idény kupasorozataiban: a Ligakupa elődöntőjének első meccsén egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen.

Eriksson mondjon le!

Dave Whelan, a Wigan elnöke kijelentette, Sven-Göran Erikssonnak távoznia kellene posztjáról a minap kirobbant botrány miatt. A szövetségi kapitány szerinte szégyenletes viselkedésével (mint ismeretes, arról beszélt egy magát arab sejknek kiadó újságírónak, hogy szívesen lenne az Aston Villa edzője) eljátszotta a közbizalmat. Whelan mondatainak súlyát csökkenti, hogy egyszersmind javasolta, saját klubjának szakvezetője, Paul Jewell legyen a kapitány, a Manchester Cityt irányító Stuart Pearce-szel karöltve.

FA-KUPA 3. forduló, megismételt mérkőzések

Reading (II. osztály) - West Bromwich Albion 3–2 – hosszabbítás után (Lita 50., 65., 93., ill. Chaplow 9., 32.)
Leeds United (II.) - Wigan Athletic 3–3 – 11-esekkel 2–4 (Healy 41., 64. – a másodikat 11-esből, Kelly 116., ill. Johansson 24., Roberts 50., 103.)
Birmingham City - Torquay United (IV.) 2–0 (Jarosík 6., Forssell 81.)
Middlesbrough–Nuneaton (VI.) 5–2 (Riggott 34., Aiyegbeni 42., 58. – az elsőt 11-esből, Parnaby 50., Viduka 63., ill. G. Murphy 71., 86. – a másodikat 11-esből)

További eredmények:
Chester City (IV.)–Cheltenham (IV.) 0–1, Tamworth (V.)–Stoke City (II.) 1–1 – 11-esekkel 4–5, Walsall (III.)–Barnsley (III.) 2–0
Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
10 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
17 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
34 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
39 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája