Miki és "Zava" emlékére

P. T.P. T.
2006.01.20. 01:28
Címkék
A vasárnap délután az emlékezésé a magyar futballban. Két, fájdalmasan korán és tragikus körülmények között eltávozott labdarúgót gyászolunk: Budapesten a 31 évesen elhunyt Zavadszky Gábort, Győrött a két esztendeje örök álomba szenderülő Fehér Miklóst. Két, mindig mosolygó fiatalembert.
Azon a hatalmas fotón is mosolyog "Miki", amelyet a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban állítanak ki a ma kezdődő, vasárnap véget érő Fehér Miklós-emléktorna alkalmából. A Quaestor-kupáért kiírt versengésen 32 csapat vesz részt, mások mellett nagypályás és futsalválogatott játékosok emlékeznek majd az utoljára a Benfica mezét viselő támadóra. A 20 órakor kezdődő döntőt követően – miután idősebb Fehér Miklós átadta a díjakat – lép pályára Győr nyolcvanas évekbeli aranycsapata, a Hannich Péter, Póczik József, Burcsa Győző, Szentes Lázár, Szabó Ottó, Hajszán Gyula fémjelezte, Verebes József irányította "ETO Gold" és a Csank Jánost, Pölöskei Gábort, Kiprich Józsefet, Mészöly Gézát és Urbán Flóriánt is a soraiban tudó "Legendák". Szomorúan kell hozzátennünk, Horváth Béla, a zöld-fehérek korábbi futballistája, majd technikai vezetője is meghívást kapott, örömmel ment is volna, ám súlyos betegsége miatt – hogy őt idézzük – csak lélekben lehet ott… Pénteken és szombaton 400, vasárnap 500 forintba kerülnek a belépők, a bevételt jótékony célra fordítják a szervezők.A pesti emlékgálára – "Zava" 7-es dresszére utalva – 777 forintért cserébe lehet bemenni a Papp László Sportarénába (Hrutka János főszervező ezúton is köszöni a Belügyminisztérium, valamint a csarnok vezetőinek támogatását), a befolyt összeg a pénztárakból a "Zavadszky Gábor-alapítvány a futballárvákért" számlájára vándorol. A program már itt is kész: a 14.30 órás kapunyitás után előbb az FTC és az MTK korosztályos együttese futballozhat, aztán az első "elődöntőben" a Fradi és az Egervári Sándor vezette "régi" Dunaferr meccsel, a másodikban pedig az MTK játszik a Zava barátaiból összeállított csapattal; utóbbiban a Zavadszky család felkérésére a vasárnap Pestre repülő Lothar Matthäus is szerelést ölt. Gáspár László fellépését követően rendezik a bronzmeccset és a döntőt, míg a finálét Balázs Fecó előadása jelenti.Vasárnap este, meglehet, éppen egy időben csendül majd fel Győrött Miki kedvenc Bikini-dala, a Közeli helyeken és a fővárosban a Maradj velem… Szívszorító pillanat lesz.
Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
48 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
55 perce

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
1 órája

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
1 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
1 órája