Nagy Tímea: korai búcsú

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2006.01.21. 02:38
Címkék
Huszonhatból hat. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a 64-ben hat. Vagyis a Westend női párbajtőr Világkupára nevező 26 magyar versenyzőből hat élte túl a selejtezőt, és lehet ott szombat reggel a folytatásban a 64-es direkt kieséses tábla küzdelmeiben.
Nagy Tímea többet várt magától
Nagy Tímea többet várt magától
Nagy Tímea többet várt magától
Nagy Tímea többet várt magától
Nagy Tímea többet várt magától
Nagy Tímea többet várt magától

Az előzetes nevezéseknek megfelelően eljött Budapestre, a szakág első rangos viadalára az összes "nagyágyú", a 28 ország 167 versenyzője között ott van az aktuális világbajnok lengyel Danuta Dnowska, az Európa-bajnok ukrán Jana Semjakina és az olimpiai bajnok Nagy Tímea.

A szülés után visszatérő Nagy Tímeára és a többi magyarra már pénteken feladat várt. A csoportmérkőzések után négy fiatal versenyzőnk kiesett, aztán óriási meglepetésre a direkt kieséses asszók első fordulójában búcsúszott az Eb-ezüstérmes, a világbajnoki második helyezett csapat vezére, Tóth Hajnalka, aki 15:13-ra kikapott egy nem jegyzett spanyoltól. Most megtanultuk a nevét: Noémi Abad-Pineda. Persze nem sokáig kellett figyelni rá, a következő fordulóban a fiatal Laborcz Izabella 15:11-gyel móresre tanította.

Apropó, fiatalok. Dicséretet érdemelnek, mert derekasan helytálltak az igen erős mezőnyben, öten is sikerrel vették az első nap akadályát. Sajnos nem mondható el ugyanez a másfél éves kihagyás, harmadik gyermekének születése után visszatérő Nagy Tímeáról. Olimpiai bajnokunkra a csoportmérkőzések után egy asszó várt, amelyben Jevgenyija Sztroganova 9:6-os vezetése után még egyenlíteni tudott, de a befejezés az orosznak sikerült. "Könnyű csoportba kerültem, mind a hat megmondani, mit hibáztam. Elengedtem őt, de sikerült feljönnöm, egyenlítenem, aztán sajnos nem éltem ezzel a helyzettel. Sztroganova viszont látta rajtam, hogy tétovázom, és nagyon ügyesen kihasználta" – mondta Nagy Tímea.

A szombati folytatásban tehát hat magyarnak szurkolhat a Nemzeti Sportcsarnokba kilátogató közönség.
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
5 perce

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
12 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
22 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
50 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
52 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
1 órája

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik