Eb-bronzérmes a női váltó

Cs. B.Cs. B.
2006.01.23. 01:06
Címkék
Négy évet kellett várni az újabb felnőtt Európa-bajnoki éremre: 2002-ben, Hágában a férfi váltó állhatott fel a dobogó alsó fokára, vasárnap Krynica Zdrójban pedig a női kvartett. Ezzel a magyar korcsolyasportban a rövid pályás gyorskorcsolya a húzóágazat lett, hiszen két hete a junior lánystaféta is bronzzal térhetett haza a csíkszeredai korosztályos vb-ről.Ráadásul Huszár Erika, aki Lajtos Szandra, Darázs Rózsa és Heidum Bernadett mellett a váltónak is tagja volt, újabb sikert ért el egyéniben. A szombati, 500 méteres negyedik helye után vasárnap bejutott a 3000-es szuperfináléba, ahol hatodik lett, s öszszetettben hetedikként végzett. "Az olimpiai ciklus zárásaként megmutattuk, mit érünk Európában – mondta Boda Csaba szakágvezető. – Huszár Erika és a két váltónk nagyon jól szerepelt. Formája alapján Darázs Péternek is ott lett volna a helye a legjobbak között, ám az első számban, 1500 méteren kizárták, és ez már hozta magával a többi hibát."Huszár Erika és Darázs Péter tagja a torinói olimpia magyar küldöttségének.Eredmények a 16. oldalon
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
57 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája