Támad a svájci gárda

KAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁNKAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁN
2006.01.24. 01:08
Címkék
A nyolcadik játéknap után elkönyvelhetjük: egyesben nem maradt versenyben több ausztrál, sőt Európán kívülről is csupán két teniszező érkezett meg a negyeddöntőbe, egy argentin (Nalbandian) és egy amerikai (Davenport). Bezzeg Svájcból hárman is az elődöntőbe jutásért harcolhatnak!
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc
Három helyet is lefoglalt a negyeddöntôben Svájc

Elsőként Roger Federert kell megemlítenünk, elvégre toronymagas favorit férfi egyesben, másfelől egyetlen pillanatra se feledjük, hogy a sportág legendás alakja, hiába még csupán 24 esztendős. Ha minden jól alakul, és megússza súlyosabb sérülések nélkül, olyan magasságokba emelkedhet pályafutása során, mint korábban senki – addig pedig élvezzük azt, amit csinál! Többek között, hogy mennyire magától értetődő számára, hogy az ötödik szettben minden addiginál higgadtabb tud maradni.

"Rengeteg önbizalmat ad, ha öt szettben sikerül nyernem" – jegyezte meg a tenisz Mozartja, miután túljutott idei egyetlen legyőzőjén, Tommy Haason.

Az öt játszma önmagában is meglepetés, hiszen Federernek eddig csak háromszettes meccsei voltak. Igaz, olyan kiváló ellenfele, mint Haas, még egy sem. Egyórányi káprázat után úgy tűnt, Mister Federer csak most, a második héten kezd el igazán élni, a második felvonásban 6:0-s csapást mért a németre – aztán érthetetlen események következtek. Buta elgondolások, elrontott rutinütések jellemezték a világelső játékát, az addig is kitűnően teniszező Haas pedig egyszer csak egy szinten találta magát világhírű ellenfelével. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az első két játszmában 17-szer hibázó svájci a harmadikban és a negyedikben 35-ször (!) rontson.

Lehet vitatkozni azon, hogy amikor az ötödik szettben Federer először brékelt, kint vagy bent volt-e a labda Haas ütését követően, csak éppen fölösleges, mert nem ezen múlt. Sokkal inkább azon, hogy a maestro már felnőtt, és tisztában van egyedülálló képességeivel. Kizárólag rajta múlik, ki lehet-e hozni a sodrából.
"Szerintem már az is óriási, ha valaki éreztetni tudja vele, hogy harcolnia kell a továbbjutásért. Nekem talán sikerült. Addig feszítettem a húrt, ameddig csak tudtam, nem tehetek magamnak szemrehányást" – érzékeltette Haas, mekkora erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy valaki egyáltalán versenyben legyen Federerrel. Aki éppen emiatt (is) fantasztikus teniszező: más megfeszül a szépért, neki jön az magától.

És akkor a másik két svájciról, két hölgyről.

Ausztrál egy sincs, amerikai csak egy – Roger Federer
Ausztrál egy sincs, amerikai csak egy – Roger Federer
Ausztrál egy sincs, amerikai csak egy – Roger Federer
Patty Schnyder folytatta negyeddöntős hagyományait Melbourne-ben (2004 óta mindig eljutott idáig, két éve az elődöntőig is), míg a verseny háromszoros bajnoka, az idén visszatérő Martina Hingis ismét szórakoztató alakítással rukkolt ki. A helyiek talán azt is megbocsátják neki, hogy az ő keze által vérzett el az utolsó ausztrál versenyző, a két éve még a budapesti WTA-tornán szereplő Samantha Stosur. Noha Hingis ezt a mérkőzését is szettveszteség nélkül abszolválta, Stosur kis híján döntő játszmába terelte a látványos mérkőzést: a második felvonás rövidítésében 5:2-re vezetett – csak éppen a befejezésekkel rendre hadilábon állt.

Svájc tehát ünnepelhet, bár nem biztos, hogy túl sokáig. Hingisre az US Open-győztes Kim Clijsters, Schnyderre meg a világbajnok Amélie Mauresmo vár a negyeddöntőben.

Federerre pedig Nyikolaj Davigyenko, de ez mindegy.

AUSZTRÁL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, MELBOURNE (14 500 000 DOLLÁR, KEMÉNY BORÍTÁS)

Férfi egyes
Nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 1.)–Haas (német) 6:4, 6:0, 3:6, 4:6, 6:2; Davigyenko (orosz, 5.)–Hrbaty (szlovák, 12.) 4:6, 4:6, 6:4, 6:2, 6:3; Grosjean (francia, 25.)– Mathieu (francia) 7:5, 6:2, 6:2; Kiefer (német, 21.)–Chela (argentin) 7:6, 6:3, 6:3
Női egyes
Nyolcaddöntő:
K. Clijsters (belga, 2.)– Schiavone (olasz, 15.) 7:6, 6:4; Mauresmo (francia, 3.)–Vaidisová (cseh, 16.) 6:1, 6:1; Schnyder (svájci, 7.)– Miszkina (orosz, 12.) 6:2, 6:1; Hingis (svájci)–Stosur (ausztrál) 6:1, 7:6
Női páros
Nyolcaddöntő:
C. Black, Stubbs (zimbabwei, ausztrál, 2.)–M. Krajicek, Szávay Ágnes (holland, magyar) 6:4, 6:1 ---- S ---- P
Legfrissebb hírek

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
4 perce

Nemzetközi sajtóvisszhang: Antonelli történelmet írt Monacóban

F1
6 perce

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Labdarúgó NB I
28 perce

A Temesvár kinézte Huszti Andrást – sajtóhír

Minden más foci
32 perce

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
46 perce

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
53 perce

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
1 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik