A valóra vált budafoki álom

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2006.01.26. 01:23
Címkék
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták
M. Németh Péter
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták
M. Németh Péter
Az új m?füves pályát természetesen azonnal kipróbálták

Budafokon szerda délután felavatták az állami támogatással megépített műfüves pályát. A novemberben elkészült új létesítményt jelképesen Lamperth Mónika belügyminiszter aszszony adta át. Az 1912-ben alapított Budafoki MTE első műfüves pályája elsősorban a Bozsik-program keretein belül kiírt pályázat segítségével épült, nemzetközi méretű (105x68 méter) és villanyvilágítású.

„A nyolcvanmilliós állami támogatás mellett a budafoki önkormányzat is támogatta az építkezést, méghozzá negyvenmillió forinttal – tájékoztatott Vizi Sándor, a BMTE ügyvezető elnöke. – Társadalmi munkában az egyesület szurkolói, játékosai, valamint támogatói is segítették a munkálatokat.”
További jó hír a budafokiaknak, hogy a tavasszal egy kézilabdapálya méretű létesítmény építése is elkezdődik.

Lamperth Mónika Budafokon jelentette be, hogy a kormány hárommilliárd forintot fordított a Nemzeti Sportstratégia első három lépésére. A program hosszú távú célja, hogy a sport mindennapi velejárója legyen az életnek, ezért támogatják elsősorban a diák- és szabadidősportot.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
5 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
5 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
5 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
5 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
5 órája