Újra a földre került a Barcelona

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.01.28. 01:05
Címkék
Zaragozában, a Király-kupa negyeddöntőjének első felvonásán véget ért a Barcelona szeptember 18. óta tartó veretlenségi, valamint az október 22. óta tartó győzelmi sorozata. A katalán gárdát a helyi együttes verte meg 4–2-re.
A Zaragoza nem először tréfálta meg a Barcelonát a 2005–2006-os idényben, a Primera Divisiónban a Camp Nouban szerzett pontot (vagy inkább veszített kettőt, hiszen a 78. percig 2–0-ra vezetett), most pedig a Király-kupában bizonyult jobbnak 4–2-re. A Barcának tétmecscsen ez mindössze a második veresége volt a szezonban, korábban (szeptember 18-án) a Primera Divisiónban az Atlético Madrid győzte le 2–1-re, a kupában ez volt az első kudarca, a Bajnokok Ligájában viszont még veretlen a gárda.

A várhatóan zsúfolt tavaszi program miatt Frank Rijkaard vezetőedző az alapcsapatából Víctor Valdést és Carles Puyolt pihentette, Xavi sérülés, Deco eltiltás miatt nem játszhatott, Samuel Eto’o pedig az Afrikai Nemzetek Kupáján repíti a döntő felé Kamerunt. Nos, a csapatból éppen azok hiányoztak a leginkább, akikről a holland tréner önként lemondott. A kapuban Jorqeura néha mulatságos benyomást keltett, a védelem pedig a csapatkapitány-jobbhátvéd nélkül katasztrofális hatékonysággal dolgozott.

Még Frank Rijkaard sem bírta mindig nézni csapata helyenként ötlettelen játékát a La Romareda-stadionban
Még Frank Rijkaard sem bírta mindig nézni csapata helyenként ötlettelen játékát a La Romareda-stadionban
Még Frank Rijkaard sem bírta mindig nézni csapata helyenként ötlettelen játékát a La Romareda-stadionban
Az első félidő derekán, például, háromszor is tragikusan működött a lescsapda (Oleguer pedig időnként csak nyomozta a labdát, illetve Ewerthon lába nyomát) – 3–0-ra el is húzott a Zaragoza. Henrik Larsson fejes gólja, illetve Ronaldinho tizenegyes-találata után felvillant az esély, hogy a Barca legalább a 24-es veretlenségi sorozatát tovább nyújtja, azonban a finisben Diego Milito büntetője megpecsételte a vendégek sorsát.

A spanyol sajtó nem barcelonai kötődésű része természetesen kajánkodott az eredményen – „A Barcelona visszatért a földre”, „Ôk is csak hús-vér emberek” volt olvasható a szalagcímekben –, Frank Rijkaard igyekezett óvatosabban fogalmazni.

„Nem örülünk a vereségnek, de túl kell tennünk magunkat rajta, és készülnünk kell a Mallorca elleni bajnokira – mondta a tréner. – A fiúkból olykor hiányzott a megfelelő koncentráció. Túl könnyen veszítettük el a labdát, túlságosan is a támadásokra figyeltünk, holott néha hátrafelé kellett volna tekintgetnünk.”
Ha az utóbbit sikerült volna megvalósítaniuk a katalánoknak, elkerülik, hogy április kilencedikét (Real Madrid, 2–4) követően ismét négy gólt kapjanak tétmeccsen.

A Real várhat a katalánokra

Jóllehet a negyeddöntők közül kettőnek a visszavágója is csak a jövő héten fejeződik be (a Valencia–Deportivo ütközetből hátralévő egy félidőt zárt kapuk mögött rendezik meg), a szövetségben már elkészítették a következő kör sorsolását. Ezek szerint akár a létező legnagyobb presztízsű derbi, a Barcelona–Real Madrid csata is összejöhet, ha a katalánok ledolgozzák kétgólos hátrányukat. A másik ágon az Espanyol vár a Valencia–Depor mérkőzés továbbjutójára.

A találkozókat február 8-án és 15-én rendezik, ami nem igazán tetszik Emilio Butraguenónak, a Real alelnökének. „Veszélyesek az időpontok, mert egyszer sem lesz szabad hetünk az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, amit a felkészülésre tudnánk fordítani. Ha a Barca lesz az ellenfelünk, a média és a szurkolóink biztosan örülni fognak, mi viszont nem ugrunk az egekig örömünkben” – fogalmazott Butragueno.
Három hónap, 18 győzelem
október 22.
OsasunaoPrimera División3–0
október 26.
MálagaoPrimera División2–0
október 30.
Real SociedadoPrimera División5–0
november 2.
PanathinaikoszoBajnokok Ligája5–0
november 6.
GetafeiPrimera División3–1
november 19.
Real MadridiPrimera División3–0
november 22.
Werder BremenoBajnokok Ligája3–1
november 27.
SantanderoPrimera División4–1
december 4.
VillarrealiPrimera División2–0
december 7.
UdineseiBajnokok Ligája2–0
december 11.
SevillaoPrimera División2–1
december 17.
CádiziPrimera División3–1
december 20.
Celta VigooPrimera División2–0
január 3.
ZamoraiKirály-kupa3–1
január 7.
EspanyoliPrimera División2–1
január 11.
ZamoraoKirály-kupa6–0
január 15.
Athletic BilbaooPrimera División2–1
január 22.
AlavésoPrimera División2–0

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
17 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
52 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
56 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
1 órája

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik