Két kapus, két gól, két döntetlen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.01.29. 02:04
Címkék
A hasonlóságok jegyében telt honfitársaink játéknapja: Fülöp Márton és Király Gábor csapata egyaránt döntetlennel zárt, a Coventry és a Crystal Palace kapusa is egyszer volt kénytelen maga mögé nyúlni.

„Az elején igencsak visszafogott volt mindkét csapat, tapogatóztak a felek. A mi gólunkat szokás szerint Andy Johnson szerezte, de azért besegítettek a rivális védői is. Tudniillik a Preston két bekkje egymásnak rohant, eközben agyonrúgták egymást, a labda meg továbbgurult, Jonhson pedig belőtte. Az egyenlítést szabadrúgás előzte meg, amelyet benyestek a sorfal mögé. Jött velem szemben vagy tíz-tizenkét ember, én csúsztatott fejesre számítottam, erre az égbe repült a labda, utána meg sajnos a gólvonal mögé. Hiába vetődtem, már nem értem el. Sok helyzet volt a meccsen, mi főleg a második félidőben voltunk jók, a semleges nézők számára, azt hiszem, élvezetes lehetett a mérkőzés” – elemezte a történteket Király.

Fülöp sem volt szomorú: „Még most is borsódzik a hátam, olyan eszméletlen hangulat volt a stadionban. Alig néhány sor maradt üresen, és nem is játszottunk rosszul. Az FA-kupa teljesen más, mint a bajnokság, itt nem lehetett hibázni. Hasselbaink góljáról nem nagyon tehettem, elpasszolta mellettem a labdát, a mi találatunk viszont szép volt, Stern John érdekes mozdulattal, félig ollózva egyenlített. Fura ilyet mondani, hiszen mégiscsak a Middlesbrough volt az ellenfél, de nyerhettünk volna. Most már örülünk annak, hogy még egyszer játszhatunk vele.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

A hollandok hajszálra a vb-től a lengyelek elleni döntetlen után

Foci vb 2026
10 perce

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
15 perce

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Foci vb 2026
17 perce

Takács Boglárka és Halász Bence az év legjobb atlétája

Atlétika
45 perce

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

Jégkorong
1 órája

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik