New Jersey, végállomás

K. J.K. J.
2006.02.02. 02:03
Címkék
Január 7. óta elôször szenvedett vereséget az NBA-ben a Detroit Pistons: a liga tavalyelôtti bajnoka New Jerseyben temette el parádés sikersorozatát, amely már 11 gyôzelmet számlált. „A legutóbbi huszonnégy meccsünkbôl huszonkettôt megnyertünk, mégsem mondhatom azt, hogy elégedett vagyok, ezúttal ugyanis rengeteg lehetôséget elpuskáztunk. Ezért értünk a széria végére” – mondta Flip Saunders, a 37, 6-os gyôzelem, vereség mutatóval ligaelsô „dugattyúsok” vezetôedzôje.

Ettôl függetlenül csapata erejét bizonyítja, hogy az átlagtól csaknem 10 százalékkal elmaradt a detroiti fiúk dobóteljesítménye, mégis majdnem megnyerték a hamisítatlan keleti ütközetet, elvégre két perccel a rendes játékidô lejárta elôtt mindössze egy ponttal vezetett a New Jersey – amely végül a sokoldalú Jason Kidd bámulatos triplájával rázta le magáról az ellent; a Netsnek sorozatban ez volt a kilencedik hazai gyôzelme.
De hogy a Pistons is örüljön: a patinás klub még sohasem zárt olyan eredményes hónapot (14, 1), mint 2006 januárjában.

Távirati stílusban
Noha a második félidôben mindössze egyszer talált célba a mezônybôl, így is 40 pontot szerzett a New York ellen simán megnyert mecscsen Kobe Bryant; az LA Lakers sztárja pályafutása során másodszor zárt egy hónapot legalább 40 pontos átlaggal, erre rajta kívül egyedül Wilt Chamberlain volt képes.

Karrierje elsô tripla duplájával segítette gyôzelemre a Phoenixet Boris Diaw (14 pont, 11 lepattanó, 13 assziszt) az Allen Iversont (bokasérülés) továbbra is nélkülözô Philadelphiával szemben.

A Chicagót is kipipálta a Dallas, amely ezzel kilencesre nyújtotta gyôzelmi sorozatát.

NBA, ALAPSZAKASZ, 90. JÁTÉKNAP
New Jersey Nets–Detroit Pistons 91–84 (22–21, 24–21, 21–20, 24–22).
Ld: Kidd 23, R. Jefferson és Krsztics 19-19, Carter 17, ill. Billups 30, R. Hamilton 19, R. Wallace és McDyess 9-9
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája