A finn fordos eddig hibátlan

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2006.02.06. 01:36
Címkék
Marcus Grönholm csodás ajándékkal lepte meg magát 38. születésnapján: az elsőtől az utolsó gyorsasági szakaszig vezetve megnyerte a Svéd Ralit (immár negyedik alkalommal), és megszerezte pályafutása 20. vb-futamgyőzelmét. A korábbi kétszeres világbajnok ezzel százszázalékos, hiszen a két héttel ezelőtti, monte-carlói idénynyitóról is ő vihette haza a tíz pontot. Ám míg akkor Sebastien Loeb balszerencséjének köszönhette győzelmét (a címvédő francia lecsúszott az útról, és jókora hátrányba került), most egyértelműen ő volt a leggyorsabb. Grönholm tízet megnyert a 19 gyorsasági szakasz közül, míg Loebnek nyolc, Gigi Gallinak egy részsiker jutott. „A születésnapom nem fontos – vigyorgott a langaléta finn. – Most csak ez a fantasztikus eredmény számít. Jobban nem is kezdődhetett volna az év!”Loeb tavalyi egyeduralmának tehát, úgy tűnik, egyelőre vége, bár a franciának sincs oka az elkeseredésre, hiszen két második hellyel az összetettben is második. Érdekesség, hogy a pódiumra a svéd Daniel Carlsson gurulhatott fel harmadikként, ez volt pályafutása első dobogós helyezése. A viadal egyetlen magyar indulója, a Pénzes Zsolt, Thurzó András páros a 46. helyen zárta a viadalt, amelyen rengeteg tapasztalatot szerzett arról, miként kell havon autózni. A cliós versenyzőknek jó néhány kalandjuk volt az elmúlt három nap során. A mezőny végén rajtoltak, ezért sokszor kellett sötétben autózniuk a veszélyes, havas utakon. Az autójuk egyszer fennakadt egy hóbuckán, kisebb technikai gondjaik is adódtak. A legfontosabb azonban mégis az, hogy teljesítették pályafutásuk első Svéd Raliját.Svéd Rali, a vb 2. futama, Karlstad
Abszolút végeredmény: 1. Marcus Grönholm, Timo Räutiäinen (finn, Ford Focus WRC) 3:09:01.9, 2. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara WRC) 30.9 másodperc hátrány, 3. Carlsson, Holmstrand (svéd, Mitsubishi Lancer WRC) 2:56.8 perc h., …46. Pénzes Zsolt, Thurzó András (magyar, Renault Clio) 1:05:03.7 óra h.

A vb állása 2 verseny után
Pilóták: 1. Marcus Grönholm 20 pont, 2. Loeb 16, 3. Gardemeister (finn, Peugeot 307 WRC) és Carlsson 6-6.
Gyártók: 1. Ford 26 pont, 2. Kronos Citroën 24, OMV Peugeot Norway 10

Következik (március 3–5.): Mexikó-rali, a vb 3. futama
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája