Genzwein Ferenc belevág

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.02.08. 00:13
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) ma a Puskás Ferenc Stadionban tartja taggyűlését. Az esemény kevéssé lenne érdekes, ha nem kerülnének terítékre a magyar futball zavaros pénzügyei, az MLSZ gazdálkodásáról készített könnyvvizsgálói jelentések, és nem utolsósorban kiderülhet az, hogy kik kandidálnak a szövetség megüresedett vezetői helyeire.
Miután az amatőrfutball képviselői szintén ekkor tanácskoznak, így arról is dönthetnek, kit favorizálnak MLSZ-elnökként. A bankvezér, Csányi Sándor egyértelmű üzenete után (azaz ő a felkérések ellenére sem lesz az MLSZ elnöke) az egyetlen jelölt Genzwein Ferenc. Az Ilzer sörgyára társtulajdonosa jól ismert a futballberkekben, volt edző, részt vett a klubvezetői munkában, és ahogyan a profi, úgy az amatőrszakág gondjait is jól ismeri, és ami nem mellékes, üzletemberként a szövetség gazdálkodását is rendbe hozhatja.

„Megvan a tizenöt ajánlásom ahhoz, hogy MLSZ-elnök lehessek, és elszánt vagyok: szeretnék segíteni a magyar futballnak – mondta Genzwein Ferenc. – A háború helyett békességnek kell következnie, és miután ismerem a hazai labdarúgás gondjait, hiszem, hogy elnökként képes lennék segíteni a sportágnak.”
Információink szerint Genzwein Ferenc nem egyedül lesz MLSZ-elnökjelölt, hanem egyre többen kapacitálják Kisteleki Istvánt, a liga első emberét, a szövetség ad hoc bizottságának vezetőjét, hogy induljon ő is a választáson.
Szerdán ez is kiderülhet…
Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
17 perce

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
22 perce

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
26 perce

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosár Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
31 perce

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
34 perce

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
34 perce

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
47 perce

Humphries és Price jutott elsőként elődöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
49 perce
Ezek is érdekelhetik