Wiltord megmentette a Lyont

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.02.12. 01:21
Címkék
A Bordeaux után immár a Lens is azzal büszkélkedhet, hogy megúszta bajnoki vereség nélkül a 2005–2006-os idényt a Lyonnal szemben. A bajnokaspiráns ugyanis a Girondins után a Lens együttesével sem bírt, mi több, ezúttal még az egy pontért is nagyon hálásnak kell lennie, hiszen csak a ráadásban tudott egyenlíteni.

A Lyont tavaly decemberben megverő Lille nyomdokán haladva ugyanis a Lens nagyon közel járt ahhoz, hogy a második csapást is rámérje a listavezetőre, hiszen Jussié 18 méteres, pazar lövésével a 92. percig vezetett. Akkor azonban érkezett Sylvain Wiltord, és a tizenhatoson kívülről útjára engedett lövésével legalább a bukástól megmentette a címvédőt.

„Minden tiszteletem a védelmünké, amely nagyszerű munkát végzett, dacára a néhány meleg helyzetnek – mondta Gérard Houllier, a Lyon trénere, utalva arra, melyik gárda játszott fölényben az összecsapáson. – De ismét bebizonyítottuk, sosem adjuk fel, hanem az utolsó pillanatig küzdünk. Mint ahogyan most is, és ez ismét kifizetődött. Egy pontot szereztünk, ezzel elégedettek lehetünk.”

Nem úgy Francis Gillot, a házigazda Lens szakvezetője, aki az elszalasztott lehetőség miatt kesergett: „Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy megverjük a Lyont, de két pont sajnos kicsúszott a kezünkből. Bosszantó, de nincs mit tenni, az utolsó percekre mentálisan elfáradtunk. Tudjuk, hogy nehéz legyőzni a Lyont, mi megpróbáltuk, kár, hogy nem sikerült.”

LIGUE 1
A 26. forduló nyitó mérkőzésén
Lens–Lyon 1–1 (Jussié 55., ill. Wiltord 92.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
4 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
22 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
22 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
31 perce

Messi is megsüvegelte Vozinha teljesítményét

Foci vb 2026
46 perce

Megszűnt az európai fölény – íme, az NS erősorrendje a nyolcaddöntők előtt

Foci vb 2026
54 perce

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
1 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik