Egykori társait vádolja Eydelie

G. P.G. P.
2006.02.15. 04:05
Címkék
Jean-Jacques Eydelie azt állítja a most megjelenő könyvében, hogy a francia válogatott két későbbi világbajnoka, Didier Deschamps és Marcel Desailly egyaránt benne volt az Olympique Marseille 1993-as bundabotrányában. Mint ismeretes, az OM megvette a Valenciennes elleni bajnokit, és később – egyebek között az 1–0-s győzelem segedelmével – három ponttal a Paris SG előtt végezve bajnokságot nyert. Az esetre még azon a nyáron fény derült, a klubtól elvették az aranyérmet, és visszasorolták a másodosztályba. Elnöke, Bernard Tapie nyolc hónapra börtönbe került, Eydelie csak felfüggesztettet kapott, de a futballtól természetesen hoszszabb időre eltiltották.
Deschamps is gyanúba keveredett
Deschamps is gyanúba keveredett
Deschamps is gyanúba keveredett
Deschamps is gyanúba keveredett
Deschamps is gyanúba keveredett
Deschamps is gyanúba keveredett
Társai közül azóta többen fényes karriert futottak be, Desailly és Deschamps például világ- és Európa-bajnok lett, ő maga azonban sohasem heverte ki a törést a karrierjében: a Bastiában, majd a Walsallban játszott, 32 évesen visszavonult. A szerdán boltokba kerülő könyvében (címe: „Nem játszom többé”) így ír a Tapie jachtján lezajlott találkozóról: „Didier Deschamps és Marcel Desailly társaságában mentem a hajóra, ahol Bernard Tapie és a sportigazgató, Jean-Pierre Bernes fogadott minket. Tapie azt mondta, elkerülhetetlen, hogy felhívjam korábbi nantes-i, akkor a Valenciennes-ben játszó csapattársaimat, nehogy a kiesés ellen küzdő ellenfél agyonrugdosson minket hat nappal a Bajnokok Ligája-döntő előtt”.

Érdekes, hogy amíg Bernes korabeli tanúvallomása is ezt a verziót erősíti, addigi Tapie kedden, a Le Parisien nevű napilapnak nyilatkozva cáfolta a Deschamps és Desailly jelenlétére vonatkozó állítást. Szerinte a találkozó nem is volt titkos, hiszen azzal egy időben, televíziós felvétel miatt kétszáz ember tartózkodott még a hajón. Talán mondani sem kell, a megvádolt egykori klasszisok szintén tagadják, hogy bármi közük lett volna az annak idején nagy port kavartó ügyhöz.
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
12 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
20 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
20 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
26 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
29 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
29 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
57 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája