Pofonokban nem lesz hiány

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2006.02.15. 04:05
Címkék
Negyedik nemzetközi címmérkőzésére készül Kovács Attila (16–1, 10 K. O.–T. K. O.), aki szombaton a tapolcai gálánaz egyiptomi Ahmed Musztafa (10–0, 8) ellen próbálja megvédeni az EBA (Európai Bokszszövetség) nagyváltósúlyú övét.
A párosítás önmagában pikáns, hiszen az EBU (Európai Bokszunió) vetélytársává avanzsáló EBA koronáját az egyiptomi Ahmed Musztafa próbálja elvenni Kovács Attilától. „Dán licence van Musztafának, így semmi akadálya sincs a találkozónak – mondta Rácz Félix, Kovács promotere, a gála rendezője. – Több európai bokszolóval tárgyaltam, így például Roman Dzumannal, de senki sem vállalta a meccset. Vagy ülnek a babérjaikon, vagy lehetőségre várnak, Kovácsnak viszont bokszolnia kell, így jutottam el Musztafához.”„Nekem nem azt kell néznem, honnan jött az ellenfelem, hanem azt, mit tud – reagált minderre Kovács Attila. – Musztafa mind a tíz meccsét megnyerte, agresszívan támadó bokszoló, de semmi gond, felkészültem ellene, és győzni megyek Tapolcára. Hogy utána hogyan tovább, nem tudom, de az igaz, hogy mint minden bokszolónak, nekem is a világbajnoki öv az álmom, azt szeretném megkaparintani.”

A tavaly ötször bunyózó (és legfeljebb hét menet alatt mindig végző) Kovács egyébként meglehetősen rövid ideig pihenhetett, hiszen a tavaly decemberi, Denis De Barros elleni bohózat után két hónappal már újra a kötelek közé szólítja a kötelesség.

„Úgy érzem, sikerült megfelelően regenerálódnom, amire kellett, arra jutott idő – fogalmazott Kovács. – Ilyen a sport, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Márpedig most meleg, majd pihenek, amikor semmiféle lehetőség sem lesz előttem. Talán majd a nyáron, és akkor végre eljuthatok valamelyik tengerpartra nyaralni.”
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
9 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
27 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
30 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
42 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
45 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik