Rosicky közel az Atléticóhoz

GY. B.GY. B.
2006.02.17. 03:46
Címkék
Írásos megállapodás ugyan nem született Tomás Rosicky és az Atlético Madrid között, de elvi igen, így gyakorlatilag borítékolható, hogy a cseh középpályás a következő idénytől a Vicente Calderónban folytatja. A jelenleg a Dortmund alkalmazásában álló játékos szerdán villámlátogatásra érkezett a spanyol fővárosba, ahol Toni Munozzal, az Atlético sportigazgatójával találkozott, hogy megismerje a piros-fehér-kékek sportpolitikáját, illetve hogy a következő idény elképzeléseiről tárgyaljon.A spanyol sajtó egybehangzó véleménye szerint Rosicky elégedetten távozott Madridból, és ugyan semmit sem írt alá, szóban megállapodott Munozzal, így hiába van a nyomában fél Európa (többek között olyan klubok szeretnék igazolni, mint az Arsenal és a Juventus), az Atlético gyakorlatilag szerződtette. Lapinformációk szerint a madridi klub tízmillió eurót fizet majd a Borussiának, valamint további járulékokat, ha Rosicky bizonyos számú mérkőzésen pályára lép, illetve, ha a csapat kijut az európai porondra. A cseh játékos bérezéséről nem szivárogtak ki információk, az viszont szinte biztos, hogy Rosicky négy évre kötelezi el magát az Atléticóhoz.
Persze, ezt még mindig nem lehet biztosra venni, hiszen a legutóbbi három (!) átigazolási időszakban rendre összeboronálták Rosickyt az Atlético Madriddal, aztán semmi sem lett a frigyből.

A madridiak egy másik játékossal, az argentin Mariano Perníával is megállapodtak a napokban. A Getafe balbekkje – aki várhatóan a közeljövőben kapja meg a spanyol állampolgárságot és reményei szerint Luis Aragonés behívóját a válogatottba – fél lábbal már a Valenciánál volt, ám az Atlético vezetősége hajlandó kifizetni érte azt a négymillió eurót, amelyet a Turia-partiak sokallottak, és igyekeztek lejjebb tornázni, így a Getafe inkább a fővárosiakkal állapodott meg.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája