Totti nélkül is irány a rekord

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2006.02.25. 01:38
Címkék
Az ősi rivális Lazio vendégeként, városi rangadón dönthet győzelmi csúcsot a Roma, amely sorozatban a 11. sikerére készül a Serie A-ban. Csak éppen szíve, lelke és esze, Francesco Totti nélkül.
Totti a m?téte után csak szurkol
Totti a m?téte után csak szurkol
Totti a m?téte után csak szurkol
Totti a m?téte után csak szurkol
Totti a m?téte után csak szurkol
Totti a m?téte után csak szurkol
Korábban három együttes, a Juventus (1931–32), a Milan (1950–51) és a Bologna (1963–64) próbálkozott meg eggyel közelebb kerülni a tucatnyi bajnoki sikerhez, de a tizedik diadalt követően mindegyikük megbotlott, és csak egy pontot szerzett: a torinóiak a Fiorentinával (2–2), a milánóiak a Bolognával (0–0), a bolognaiak pedig az Atalantával (1–1) remiztek, és fékeztek le tíz diadalnál. A remi természetesen a Roma esetében sem zárható ki – az viszont igen, hogy elődeihez hasonlóan bajnok lesz a piros-sárga alakulat, a Juvét már nem tudja befogni –, hiszen a 2002–2003-as idénytől kezdve minden szezonban legalább egyszer döntetlent hozott a fővárosi csapatok ütközete, miként az évadbeli első meccsük is, Francesco Totti, illetve Tommaso Rocchi találatát követően.

Az utóbbi szereposztás vasárnap biztosan nem ismétlődhet meg a Stadio Olimpicóban, hiszen Tottinak az Empoli elleni bajnokin Richard Vanigli belépőjét követően eltörött a szárkapocs- és a bokacsontja, ami miatt legalább két hónapos pihenőre kényszerül. „Totti a legjobb futballistánk, az ő klasszisát csak egységes csapatszellemmel tudjuk pótolni. Ahhoz, hogy túllépjünk az ilyen nehéz pillanatokon, különleges tettekre van szükségünk” – igyekezett érzékeltetni a találkozó fontosságát Luciano Spalletti, a „farkasok” trénere.

A középpálya „robotja”, Damiano Tommasi is igyekezett tüzelni az övéit: „Megpróbáljuk gyűjteni a jó eredményeket, hogy az idény hajrájában Francesco is osztozzon a végső sikereinkben. Optimista vagyok, mert a mostani menetelésünk során megerősödött az önmagunkba vetett hitünk, győzelmekre vagyunk programozva, ezzel a lendülettel úrrá tudunk lenni a nehézségeinken.”

Érdekes módon a Stadio Olimpicóban az idény során veretlen kék-fehérek oldaláról is olyan nyilatkozatok érkeztek, amelyek szerint Totti nélkül nem az igazi a derbi. A Lazio „Tottija”, Paolo Di Canio például a következőket mondta: „Francesco hiányozni fog, és aki ismer, tudja, hogy most komolyan beszélek. Mindig szerettem azokat a derbiket, amelyeken játszott, mert ő testesíti meg a Romát.”
A kapitánnyal kevésbé eredményes a csapat
mérkőzésgydvgólkül.pontszázalék
Serie A
Tottival23135541–214464%
Totti nélkül 3 21 8– 4 778%
Olasz Kupa
Tottival11 0– 1 0 0%
Totti nélkül33 8– 3 9100%
UEFA-kupa
Tottival321 9– 3 778%
Totti nélkül5311 7– 61067%
Összesen
Tottival27156650–295163%
Totti nélkül11 82123–132679%

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
12 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
29 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
33 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
44 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
48 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik