Innen tovább lehet jutni

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2006.02.27. 01:47
Címkék
Pokoli küzdelemben maradt alul az MKB Veszprém a monpellier-i sportcsarnokban. Veresége azonban nem súlyos, így jó esélye van a szombati visszavágón.
Bátor elképzelésekkel és nagy reményekkel érkezett az MKB Veszprém a francia bajnok Montpellier otthonába, ahol vasárnap a két gárda megkezdte párharcát a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A magyar sztárcsapatot csaknem négyszáz szurkoló kísérte el a sorsdöntő összecsapásra. A veszprémi együttes hívei három különrepülővel és két autóbusszal érkeztek a találkozóra, amelyet a helyi újságok és tévécsatornák bő terjedelemben harangoztak be.

A francia játékosok és vezetők azt hangsúlyozták, hogy a sorsoláskor a Veszprémet szerették volna kapni – a magyar bajnok álma pedig a Montpellier volt. A lényeg, hogy mindkét gárda el akarta kerülni a sokkal erősebb és veszélyesebb spanyol, valamint német élcsapatokat. A mérkőzés előtt Patrice Canayer edző elmondta, bízik benne, hogy jelentős előnyt szerez csapata, ezzel együtt biztos benne, hogy Veszprémben dől el, melyik csapat jut tovább.

„Három éve megnyertük a Bajnokok Ligáját, majd egy esztendővel később a Szeged akadályozta meg, hogy megvédjük címünket – mondta a 44 éves francia tréner, aki 12 éve edzője és főmenedzsere a klubnak. – Tavaly az elődöntőben a Ciudad Real állított meg bennünket. Most ismét a döntőbe vágyunk. Eddig a szerencse mellettünk állt a csoportmérkőzéseken és a nyolcaddöntőben, remélem, most sem hagy el bennünket.”
Zdravko Zovko, a veszprémiek edzője tudta, hogy pokoli harc vár játékosaira, de azt mondta, ha öszszeáll a csapat védekezése, és át tudja játszani a Montpellier nyitott, a kegyetlenségig agresszív védekezését, akkor elérhető az elfogadható eredmény.

„Négy éve döntőt játszottunk a Bajnokok Ligájában, és most is az a tervünk, hogy versenyben maradjunk a legjobb európai klubokkal” – vélekedett Zdravko Zovko.
Forró légkört, igazi kupahangulatot varázsolt a csarnokba a lelátókat zsúfolásig megtöltő közönség, a remek atmoszférához hozzájárultak a lelkes vendégszurkolók is. Csak néhány pillanat telt el, és mindkét csapat máris ízelítőt adott a kegyetlen védekezésből. Ugyanakkor a hazai támadások eredményesebbek lehettek, mert Visszem Hmam gátlástalanul lőtt, Mladen Bojinovics pedig pontos labdákat adott társainak. Kiril Lazarovot az egyik felugrásánál meglökték a levegőben, ezért egyensúlyát veszítette, és a derekára esve ért talajt.

A kezdeti őrült rohanás után kissé alábbhagyott az iram, Thierry Omeyer mellett Vlado Sola is gyakrabban találkozott a labdával. A Veszprém szenvedett a hazaiak nyitott védekezése miatt, de jól állta a sarat a félidő derekáig. Irtózatos pofonokat kapott a középen támadó Pérez Carlos, Gál Gyula és Kiril Lazarov, mégis gyakrabban voltak emberhátrányban a veszprémiek. Eklemovics Nikola kihagyott ziccerei után a franciák is elhibáztak néhány biztos helyzetet, miközben mindkét csapat rendre igyekezett visszaérni védekezésben a saját kapuja elé.

Az Európa-bajnok francia válogatott kapusa, Omeyer néha szinte őrületbe kergette Buday Dánielt, Eklemovicsot és Lazarovot, mert alig lehetett ellőni mellette a labdát. Ugyanakkor Solát is dicséret illetti, mert ő is remekelt. A két kapus teljesítménye között azért lehetett különbséget tenni, mert Omeyert leginkább a veszprémiek tették naggyá pontatlan lövéseikkel. A pihenőig a magyarok nyolc, a hazaiak négy percet töltöttek el emberhátrányban, a Veszprém nem lőhetett hétméterest, a Montpellier igen, négy büntetőjéből azonban kettőt kihagyott.

A második félidőt Gulyás Péter kezdte a jobb szélen, a beállósposzton Bjarte Myrholt küldte pályára Zovko mester. Az elügyetlenkedett veszprémi helyzetek után könnyű gólokat szerzett a Montpellier, amelynek a nyitott, mozgékony védekezésén rendre fennakadt Buday, Pérez és Lazarov. Továbbra is Omeyer és Hmam volt a csata főszereplője, a kapusba belelőttek a veszprémiek minden labdát, a tunéziai sztár pedig szinte minden helyzetből tüzelt. Zovko edző időt kért 19–13-nál, tanácsainak lett is foganatja. Iváncsik Gergő, Jevgenyij Lusnyikov, majd Pérez találataival felzárkózott az MKB Veszprém, amely hat gólt lőtt sorozatban és a sportág magasiskoláját mutatta be, ezekben a percekben. A franciák kértek időt (19–19), majd az újabb elrontott vendégtámadások visszaadták a Montpellier lendületét.

A végjáték gyermeteg veszprémi hibákkal kezdődött (23–20), majd Lazarov büntetőjét védte Omeyer. Az elfáradó Pérez helyére Buday állt a balátlövőposztra. Újra remekelt Sola, az ő bravúrjainak volt köszönhető, hogy nem nőtt a hazaiak előnye. Az utolsó percben minden tudását és erejét összeszedte a vendégcsapat, amelyben ismét a horvátok világ- és olimpiai bajnok kapusáé volt a főszerep. A veszprémi átlövők viszonylag gyenge teljesítménye ellenére is csupán két góllal kapott ki a MKB, ezért a visszavágón jó esélye van a továbbjutásra.

MESTERMÉRLEG

Patrice Canayer, a Montpellier edzője:
Az első mérkőzésen ennél sokkal több góllal szerettünk volna nyerni, ám a Veszprém fantasztikusan védekezett, és ezzel meghiúsította tervünket. Amikor már hat góllal vezettünk, a játékosaim abba a hibába estek, hogy gyorsan, türelmetlen játékkal akartak még nagyobb különbséget kialakítani. A Veszprém annál sokkal rutinosabb csapat, semhogy ezt a hibát kihasználatlanul hagyta volna. Ahogy számítottam rá, a visszavágón dől el, melyikünk jut tovább.

Zdravko Zovko, a Veszprém edzője:
Nem volt szép mérkőzés, mert a csata itt-ott háborúvá fajult. Mindkét csapat remekül védekezett, a kapusok kimagasló teljesítményt nyújtottak. Amikor már hat góllal vezettek a franciák, a játékosaim bebizonyították, hogy óriási az akaraterejük. A két gól elegendő lehet a franciáknak a továbbjutáshoz, ugyanakkor ledolgozható hátrány a számunkra. A második összecsapást úgy kell kezdenünk, hogy elfelejtjük a kis különbséget. Motiváltan, nagy lelkesedéssel kiharcolhatjuk az elődöntőbe jutást.

Szóról szóra

Pérez Carlos: – Borzasztóan erőszakosan védekeztek a franciák, ezért a belső emberek csak alig-alig jutottak lövőhelyzethez. Sola fantasztikus volt.

Jevgenyij Lusnyikov: – Örülök, hogy védekezésemmel hozzájárulhattam a csapat remek játékához. Hatvan percig tökéletesen összpontosítottunk, ezt kell tennünk a visszavágón is.

Vlado Sola: – Ragyogó védekezésünknek köszönhetően csak kis különbségű vereséget szenvedtünk. Társaim kitűnő védőmunkájukkal megkönnyítették a dolgomat. Döntetlen is lehetett volna az eredmény, de így is elégedett vagyok.

Eklemovics Nikola: – Amikor hat góllal vezetett a Montpellier, megmutattuk, hogy tehetséges, jól küzdő csapatot alkotunk.

Gál Gyula: – Jó eredmény a kétgólos vereség, főleg a védekezésünk dicsérhető. Mi mást mondhatnék: tovább kell jutnunk!

Micsoda védekezés!

„Több játékosom szerepel Franciaországban, most Hmam és Sioud teljesítményére voltam kíváncsi. Mindkettőjükkel elégedett vagyok. A mérkőzés legfőbb szakmai értéke a védekezés volt. Mindkét csapat kitett magáért, a Veszprém külön dicséretet érdemel bátor, olykor önfeláldozó játékáért. A továbbjutás még nem dőlt el, mert a Montpellier idegenben is fantasztikusan tud küzdeni.”
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
4 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
22 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
25 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
37 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
40 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik