Fizetési felszólítás után újabb fizetéshalasztás

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2006.03.01. 01:22
Címkék
László Csaba tekintettel van a Fradi sanyarú anyagi helyzetére, és türelemmel vár a pénzére – 60 napig. Nem újdonság: súlyos anyagi gondok gyötrik a Ferencvárost, a klub tartozik a tavalyi prémiumokkal, nyolc hónapja nem kaptak fizetést az utánpótláscsapatoknál dolgozó szakemberek, de a novemberben menesztett László Csaba vezetőedzővel és segítőjével, Vass Lászlóval sem rendezte még a tartozását.
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni
M. Németh Péter
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni
M. Németh Péter
László Csaba ? mint mondja ? nem akar ártani a Ferencvárosnak, ezért megpróbál továbbra is türelemmel lenni

Nagy az elégedetlenség és a türelmetlenség, amit az is bizonyít, hogy Szűcs Lajos, az együttes válogatott kapusa Pápára szerződött, László Csaba pedig fizetési felszólítást küldött az Üllői útra. A volt edzőnek december 31-ig kellett volna átutalni a jussát, ám László Csaba hiába várta a pénzt…

„Tepszics Ignác sportigazgatóval, Kácsor Attila gazdasági igazgatóval, valamint Hermány Csabával, a labdarúgócsapatot működtető részvénytársaság igazgatótanácsának tagjával tárgyaltam az Üllői úton – mondta László Csaba. – Végül abban maradtunk, hogy – megértve a klub rendkívül nehéz helyzetét – eltekintek a tartozás azonnali kifizetésétől. Megegyeztünk, hogy hatvan nap múlva átutalják az összeget. Addigra remélhetőleg megoldódnak a gondok. Még tavalyi, sőt, tavalyelőtti prémiumokkal is tartozik a Ferencváros, valamint a fizetésemmel, mert amíg a játékosok az alapbérüket felvehették, én lemondtam róla, mondván, ha lesz pénze a Fradinak, megkapom, ami jár. Azóta a tartalékaimból élek a négytagú családommal. De nem akarok roszszat sem a klubnak, sem a futballcsapatnak, ezért mentem bele az újabb halasztásba.”

Az együttes volt szakvezetője egyébként még tartozik egymillió forinttal – mint emlékezetes, a Magyar Kupa-döntő után sportszerűtlen magatartásért megbüntette a szövetség –, amit akkor fizet majd be, ha megkapja a klubtól a jussát. László Csaba elmondta, a balul sikerült soproni beugrás után – emlékezetes: három napig edzette Olaszországban Demjén Gáborékat – két klubtól is kapott ajánlatot. Vízer László Máriusz, az osztrák-román üzletember, a Sopron többségi tulajdonosa, aki a román második vonalban szereplő Liberty Salonta első embere is egyben, felajánlotta László Csabának az együttes szakmai munkájának irányítását, ám az edző nemet mondott, mint ahogy nem engedett egy, a ghánai élvonalban szereplő klub csábításának sem. László Csaba egyelőre Budapesten várja a Ferencváros és saját sorsa jobbra fordulását.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
32 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik