Kótai: kötelező átmenni ezen a pótvizsgán is

Pedig ennek a találkozónak igazából nem is lett volna szabad létrejönnie. Ehhez csak annyi kellett volna, hogy Kótai Mihály tavaly decemberben megtörje az immár örökre rajta ülő nottinghami átkot, és legyőzze a három évvel korábban még kiskönnyűsúlyban (tíz kilóval lejjebb) brit bajnoki övért küzdő vetélytársát. A győzelem elmaradt, ezzel alighanem csúszott a kiugrás lehetőségének időpontja, helyette lehet ismét méregetni Conwayt.

Hogy megéri-e, avagy sem, az idő eldönti, az mindenesetre tény, hogy ez a találkozó legalább világbajnoki övért zajlik, míg a Kótait elszántan méregető Kovács Attila elleni találkozónak a nevében aligha lett volna ekkora tétje. Meg igazából értelme sem lett volna, ha csak annyi nem, hogy az egymással minden területen rivalizáló két kereskedelmi csatorna közül az egyik a győztes következő meccsét újabb szuperlatívuszokkal vezethette volna fel. A bokszolók közül viszont széles körű nemzetközi elismerést egyikük sem tudott volna kicsikarni a másik legyőzésével, a felvevőpiac pedig igenis van olyan nagy, hogy mindkettőjüket elbírja.

Akkor meg különösen ha a 2004 decembere óta itthon csak civilben látott Kótai és csapata nem is igazából Magyarországra, a magyar gálákra összpontosít, inkább több, mint kevesebb sikerrel. A hazai pálya előnye eltűnik, a pontozásos győzelmek felértékelődnek, ugyanakkor megnő annak is az esélye, hogy az „ikszes” meccseknél az arrafelé jobban ismert bunyós felé billen a mérleg nyelve. Mint például Kótai esetében Farai Musiyiwa és Steve Conway ellen. Ilyenkor lehet „farkast kiáltani”, de teljesen felesleges. Elvégre ha valaki rálép egy ösvényre, és végig akar menni rajta, óhatatlanul belelép néhány gödörbe.

A gyakorlott túrázót pedig az különbözteti meg a hétköznapi kirándulótól, hogy minden gödörből képes kikecmeregni. Kótai egyszer már előbukkant a mélyből, a Musiyiwa elleni mérkőzését remek győzelmi sorozattal feledtette, de most újra felfelé kell kapaszkodnia. ---- A ---- A