Felemásra sikerült „magyar” hétvége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.03.05. 02:02
Címkék
A Crystal Palace-nak voltaképpen nincs szégyellnivalója azért, hogy kikapott a harmadik helyen álló Leedstől – még ha hazai pályán is –, de a meccset végigvédő Király Gábor érezhető keserűséggel a hangjában számolt be a történtekről.

„Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a fontos mérkőzéseken nem koncentrálunk eléggé. Az ellenfél mintha jobban akarta volna a győzelmet, a végén ugyan rákapcsoltunk, de nemcsak az utolsó húsz percben kellett volna úgy játszani. Abban reménykedtem, a fiatalok rutinosabbak lettek, de nem látom rajtuk, hogy érettebben futballoznának. Adott esetben hiába gyorsabbak vagy képzettebbek az öregeknél, a szívük nem viszi őket úgy előre, mint amazokat” – állapította meg a válogatott kapus.

Egyik lehetséges utóda, Fülöp Márton a Coventry City kapujában állt a southamptoni találkozón, s társai az utolsó percben egyenlítve egy pontot megmentettek. Buzsáky Ákos együttese, a Plymouth 1–0-ra felülmúlta a Brightont, de a magyar középpályás végig a kispadon ült. Gyepes Gábor és Rósa Dénes nem került be a Queen’s Park Rangers ellen 0–0-t elérő Wolverhampton keretébe.

LEAGUE CHAMPIONSHIP
37. forduló: Crystal Palace–Leeds United 1–2, Southampton–Coventry City 1–1, Plymouth Argyle–Brighton 1–0, Queen’s Park Rangers–Wolverhampton Wanderers 0–0, Sheffield United–Crewe Alexandra 0–0, Burnley–Reading 0–3, Cardiff City–Sheffield Wednesday 1–0, Leicester City–Hull City 3–2, Millwall–Luton Town 2–1, Norwich City–Stoke City 2–1, Watford–Derby County 2–2. A Preston North End–Ipswich Town mérkőzést a rossz időjárás miatt elhalasztották.

Az élcsoport: 1. Reading 89 pont, 2. Sheffield United 75, 3. Leeds 69 (36 mérk.), 4. Watford 68, 5. Crystal Palace 60 (36), …8. Wolverhampton 54, …12. Coventry 48, 13. Plymouth 46

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
2 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
28 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
30 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
41 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
48 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
53 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
55 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik