Sárfürdő után hócsata

T. A.T. A.
2006.03.06. 00:09
Címkék
Ez tényleg „terep”rali volt! Az első nap vendégmarasztaló dagonya, a másodikon meg még nagyobb – rengeteg hóval és hóeséssel fűszerezve. A tereprali országos bajnokság résztvevői aligha ilyen kezdésről álmodtak a hosszú téli szünet alatt.
Mert, persze, kell a kihívás, meg akkor jó egy verseny, ha nehéz – no de ennyire?!Már az első napon jó néhányan a pálya szélére kényszerültek, és ez a második napon is folytatódott. Végül összesen hatan tudtak úgy-ahogy gond nélkül beevickélni a célba, a legrövidebb idő alatt az Ács László, Bagics Róbert kettős. Ők minden akadályt sikerrel vettek, még azokat is, amelyeknél a többiek perceket (vagy még többet) vesztegeltek. A záró nap egyik legkalandosabb momentuma az volt, amikor a második szelektív szakaszon Csasztvan Balázs Pajerója megcsúszott, keresztbe állt az úton, és feltartotta a többieket. Persze mindenki lázasan elkezdte keresni a menekülő útvonalat, amely viszont tele volt gödörrel. A sivatagi terephez szokott Kis Sándor mellől ekkor pártolt el Fortuna: nekicsúszott egy fának, és az autójának eleje annyira megsérült, hogy az utolsó szakaszt már nem is tudta teljesíteni. A másik dakaros kettős, Kristóf Márton és Simon Péter sokkal jobban járt: a harmadik helyen hozta be a célba a megviselt Bowlert, közvetlenül a Lukács András, Ferke Viktor duó mögött. Utóbbi párossal kapcsolatos érdekesség, hogy most vetették be először versenykörülmények között a Gál István által épített sárga Protót, amely remekül vizsgázott – jól bírta a csúszós-sáros terepet. 6. ADRIENN GOMBI-KUPA, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút sorrend az 1. nap után: 1. Ács László, Bagics Róbert (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 3:13:47, 2. Lukács, Ferke (Art Off Road SE, G. Baba Proto) 3:13 perc hátrány, 3. Kristóf, Simon (Premier Motorsport, Bowler) 17:59 p h.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik