Tartanak a vendégdrukkerektől

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.03.07. 00:50
Címkék
Glasgow-i duplára készül a Villarreal. A „sárga tengeralattjáró” két éve a Celticet búcsúztatta az UEFA-kupa negyeddöntőjében – idegenbeli döntetlen után hazai győzelemmel –, most pedig a Rangerst ejtené ki a BL-ből.

mponáló statisztikai adatokat tud felvonultatni, noha az egész mezőny legrutintalanabb csapatának számít a nemzetközi szereplés tekintetében: eddigi 16 hazai kupamérkőzése közül 13-at gól nélkül tudott le, a maradék hármon összesen négyszer rezdült meg a hálója.

„Az Alavés elleni bajnoki diadal óriási önbizalommal töltött el minket. Annyira motiváltak vagyunk, hogy nem érezzük a fáradtságot” – tüzelte magát a Villarreal brazil születésű, de immár spanyol válogatott középpályása, Marcos Senna. Eközben Quique Álvarez amiatt aggódott, nehogy túl sok Rangers-drukker jusson jegyhez a feketepiacon.

„Tudjuk, hogy több ezer skót érkezik jegy nélkül, és tapasztaltuk már, milyen hangulatot tudnak teremteni, ha sokan vannak. Arra kérem a szurkolóinkat, ne adjanak el nekik belépőket” – hangzott a védő felszólítása.

A skótok szakvezetője, Alex McLeish eközben igyekezett realista hangot megütni. „Nem mi vagyunk az esélyesek, ahogy már az első mérkőzés előtt sem mi voltunk, sőt a csoportból való továbbjutásunkra sem sokan fogadhattak. Büszke vagyok a teljesítményünkre, tekintve, hogy a mienk az egyik legkisebb költségvetésű klub a tizenhatból. Ettől persze szerintem nyerhetünk is” – vélte az idény végén távozó tréner.



Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
3 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
29 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
31 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
43 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
49 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
54 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
56 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik