Veszélyben a pápai meccs

V. GY.V. GY.
2006.03.08. 00:59
Címkék
A vasárnapi egész napos havazás, majd a hétfői olvadás megtette a hatását Pápán: 10 centis hó- és jégréteg borítja a játékteret, így veszélybe került a pénteki, FTC elleni bajnoki mérkőzés megrendezése. Két hete a szurkolók lapátolták le a havat a Tatabánya elleni találkozó előtt, igaz, akkor csak néhány centis hóréteg borította a pályát. Most jóval nagyobb a baj, ráadásul a meteorológiai előrejelzések sem biztatóak, ezért a Lombard vezetősége kedden levelet írt a Magyar Labdarúgóligának, s jelezte, meghiúsulhat a pénteki találkozó. A mérkőzés elmaradása esetén pedig jelentős bevételtől esne el a Lombard. Az illetékesek megkapták a pápaiak levelét, s amint azt Serényi Pétertől, a liga sajtófőnökétől megtudtuk, szerda délelőtt döntenek a mérkőzés sorsáról. Nemcsak a Pápa, hanem a Ferencváros is vesztese lehet a halasztsának, hiszen Gellei Imre vezetőedző együttese már második alkalommal fog „pihenni”, ha elmarad a találkozó (ismert, a vasárnapi, Honvéd elleni Üllői úti bajnoki mérkőzést is el kellett napolni a nagy havazás miatt).

A hírek szerint a pénteki tévés „beugrónak” az Újpest–REAC meccset szeretnék az illetékesek, ám ez szinte megoldhatatlan. Ennek az az oka, hogy az újpesti jégkorongcsapat péntek este vívja a bajnoki döntő második mérkőzését a Megyeri úton, s mivel a jégcsarnok és a stadion között mindössze néhány méter a távolság, gyakorlatilag lehetetlen a két esemény együttes megrendezése, biztosítása. Az újpesti találkozó mellett a Kaposvár–Tatabánya vetődött fel mint tévés pótmérkőzés. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője elmondta, vállalnák a pénteki pályára lépést, amit jelen állás szerint az időjárás sem akadályozna meg.

Bezárhatnak négy pályát!

Kedd este jött a hír: bajban van négy budapesti csapat, hiszen a rendőrség álláspontja szerint az MTK, a Honvéd, a Vasas és a REAC pályáján különféle hiányosságok miatt nem lehet bajnokit rendezni – csak ha az érintett klubok kifizetik az 1.5 milliós rendőri biztosítást. Szerettük volna megkérdezni a liga munkatársától, a hét végén vajon melyik pályán rendezik majd az MTK–DVSC és a Honvéd–Fehérvár mérkőzést, ám Füzessy Zsolt este nyolc órakor már csak családi ügyeivel foglalkozik. Csütörtöki számunkban visszatérünk a témára.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája