Juhász Roland: műtét hétfőn

B. G.B. G.
2006.03.11. 02:28
Címkék
A Lierse elleni bajnoki mérkőzésen egy rossz mozdulat miatt már a 9. percben le kellett cserélni Juhász Rolandot. Az Anderlecht hátvédjének csakúgy, mint az ősszel, a bal talpcsontja repedt el. Néhány napja az orvosok még azon a véleményen voltak, hogy nem szükséges a műtét, péntekre azonban a szakemberek változtattak az álláspontjukon. Juhász Rolandot hétfőn egy antwerpeni specialista veszi kezelésbe. És ez nem lesz túl kellemes a számára: fémlemezt helyeznek a talpába.„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de az orvosok szerint jobban járok, ha most megoperálnak, különben a későbbiekben ugyanez a sérülés még visszatérhet – érvelt a műtéti beavatkozás mellett Juhász Roland. – Klubom orvosai csütörtökön ismét összeillesztették a lábamról készült röntgenképeket, és végül úgy döntöttek, nem érdemes halogatni: hétfőn Antwerpenben egy szakember fémlemezt tesz a talpamba, megerősítve a berepedt pontot a csontomban. Ez a megoldás elsőre ijesztőnek tűnt, de több játékossal is beszéltem már, akik hasonlóan jártak, és ők megnyugtattak, hogy ez az apró platinalemez csak eleinte kelt szokatlan érzést, később már észre sem veszem majd. Örülök viszont annak, hogy szerencsés esetben csak másfél hónapot kell kihagynom.”
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
10 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
17 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
17 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
23 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
26 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
54 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
58 perce