Aki orosz, annak nem volt rossz

Az oroszok valóra váltották tervüket, csapatuk gyűjtötte a legtöbb érmet – mégpedig tizennyolcat – a hét végén Moszkvában a 11. fedett pályás világbajnokságon. Ezt elsősorban atlétanőiknek köszönhették, nyolc aranyukból ugyanis hetet a hölgyek nyertek meg.

Az éremtáblázaton az oroszok mögött a második helyre 13 medáliával, közte hét arannyal, az amerikaiak kerültek, a többi dobogós helyezésen további 31 ország versenyzői osztoztak. A rangsorból hiányoznak a britek, aminek az az oka, hogy a szigetországiak a szerdán kezdődő Brit Nemzetközösségi Játékokra összpontosítanak, s nincsenek rajta a franciák sem, pedig számukra ez volt a tél fő versenye.

Sajnos nekünk, magyaroknak sem jutott érem, sőt versenyzőink döntőbe sem kerültek. A legesélyesebb atléta, a többpróbázó Zsivoczky Attila sérülés miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a rajtot. Két éve Budapesten sem szerepelt egyetlen magyar sem a legjobb nyolc között, s könynyen lehet, hogy ez a jövőben is így lesz, hiszen semmi jel sem mutat arra, hogy sikerülne szélesíteni a sportág alapjait. Ráadásul a moszkvai indulókon kívül legfeljebb két-három olyan dobó van, aki a szabadtéri világversenyeken javíthat ezen a mérlegen.

A moszkvai esemény nem tartozik majd a legemlékezetesebb világbajnokságok közé. Nemcsak azért, mert elmaradtak a világraszóló eredmények, hanem mert a hangulat sem volt igazán jó. Eleinte kevés volt a néző, ám a versenyzők nem gondolták volna, hogy visszasírják az üres lelátókat. A legtöbb külföldi kellemetlen emlékekkel távozott, a nézők ugyanis gyakran sportszerűtlenül viselkedtek. Amíg az oroszoknak lelkesen szurkoltak, a hazai atléták ellenfeleit bekiabálásokkal igyekeztek kizökkenteni, megzavarni. Volt, aki nem is bírta cérnával, és a sérelemre válaszolva ,,beszólt” a szurkolóknak.

Ilyesmire atlétikai viadalon korábban nem volt példa… ---- – A vébé előtt fogadkozott, hogy két számban is aranyat nyer, végül hatvan méter gáton győzött, hatvan síkon harmadik lett. Elégedett vagy csalódott?
– Péntek este nem volt jó a kedvem, hiszen valóban duplázásra készültem – mondta Terrence Trammell. – Tudtam, hogy Leonard Scott jó formában van, mégis úgy éreztem, ha jól rajtolok, megelőzhetem. Sajnos nem sikerült a tervemnek megfelelően lábra kapnom, s ezzel el is úszott a győzelmi esélyem. A hatvanméteres síkfutásban a jó rajt mindent eldönthet.

– Napokon át gyomorpanaszokkal küszködött. Nem ez befolyásolta a teljesítményét?
– Tény, hogy a versenyt megelőzően sok folyadékot vesztettem, de péntekre jobban lettem, s csak magamat okolhatom, hogy kikaptam.

– Nem tartott attól, hogy a betegség és a pénteki három futás után szombatra túl fáradt lesz, és nem bírja erővel az újabb három rajtot?
– Nem, rengeteget edzettem, ezt a terhelést el kellett bírnom.

– Ezúttal elégedett volt az indulásával?
– Igen, nagyon figyeltem rá. Tudtam, hogy rövid ideig vár ki a starter, s végre a rajtgéphez is hozzászoktam. A melegítőpályán másfajta rajtgépből indulhattunk, ráadásul az sokkal jobb volt.

– Legutóbb öt évvel ezelőtt, szintén a fedett pályás világbajnokságon nyert aranyérmet, a sydneyi és athéni olimpián, valamint a párizsi világbajnokságon száztíz méter gáton ezüstérmes volt. Megtört a jég?
– Remélem, igen. A gátfutók többnyire idősen érik el nagy sikereiket, hiszen a technika megtanulásához idő kell. Én huszonnyolc éves vagyok, azt gondolom, eljött az ideje, hogy a nyáron tizenhárom másodpercen belül fussak. De síkon is versenyzek, meg akarom javítani a 10.04 másodperces egyéni csúcsomat. Jövőre pedig jöhet a világbajnokság, aztán meg az olimpia. ---- Éremtáblázat