Életben maradt a DAC

Benke ZoltánBenke Zoltán
2006.03.16. 01:53
Címkék
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség
Mirkó István
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség
Mirkó István
Az FTC kapusa, Ivan Fedor mindent megtett, nem rajta múlt a vereség

A mérkőzés előtt a dunaújvárosi szakosztály elbúcsúztatta két korábbi játékosát, Halmosi Tamást és Bali Zsoltot. A bronzéremért folyó párharcban a DAC-nak csak a győzelem megszerzése adhatott reményt, hiszen az FTC-nek már csak egy diadalra volt szüksége a harmadik hely megszerzéséhez. A hazaiak ennek megfelelően kezdtek, szinte kapujához szögezték ellenfelüket, ám Ivan Fedor szenzációsan védett. A dunaújvárosiak a legnagyobb ziccereket is képtelenek voltak értékesíteni. Ünneplésre azonban mégis akadt ok: az első szünetben a bajnok Dunaferr ifjúsági együttese vehette át az aranyérmet.

A folytatásban az első harmadhoz hasonlóan alakult a játék. A DAC rohamozott, Fedor kapuja azonban bevehetetlennek látszott. A második húsz perc végén elképesztő, 34–9-es volt a kapura lövési arány, ám az eredményjelzőn 0–0 állt. A befejező játékrészben azonban megszületett a gól is. Bár a Fradi kapusáról kétszer is kipattant a korong, Erdősi Péter begyötörte a pakkot a kapuba a mérkőzés vége előtt négy perccel. A végeredményt Peterdi Imre állította be, aki az utolsó pillanatban az üres kapuba talált be. Ennek ellenére a Fradit is dicséret illeti – ráadásul pénteken odahaza meg is szerezheti a bronzérmet. Az újvárosiak újra az életben maradásért játszanak.

A 3. helyért, 3. mérkőzés

DAC-INVITEL - FERENCVáROS 2–0 (0–0, 0–0, 2–0)
Dunaújváros, 800 néző. V: Árkovics, Barabás, Wolf
DUNAÚJVÁROS: FERJO – TOKAJI, Hegyi, Peterdi 1, Vas M. (1), White (1), SZÉLIG, Lencsés (1), Orsó, ERDŐSI 1, Borsos, VARGYAS, Holló, Berta, Mekler, Benk, Erdélyi, Papp, Kiss Á. Edző: Vladimir Matejov
FERENCVÁROS: FEDOR – Nagy L., Székely Mádai, Jánosi, Hoffmann, Feil, Hajdú, Serdült, Krisztu, Kaszala, Sándor, Sadiki, Dunai, Oscarsson, Szilassy, Bálint, Rencz. Edző: Szabó István
Kiállítások: 22+10 perc fegyelmi (Szélig), ill. 22+10 perc fegyelmi (Hajdú)
A három győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Ferencváros javára

Mestermérleg
Vladimir Matejov: – Végre úgy játszottunk, ahogy kell. Sokkal jobbak voltunk, ám a helyzetkihasználásokkal ezúttal is bajban voltunk. Ennyi ziccert nem lenne szabad kihagyni.
Szabó István: – Csapatomon a fáradtság jeleit láttam, ám új erőre kapunk, és hazai pályán megszerezzük a bronzérmet.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a hokibajnokságot?

Legfrissebb hírek

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
16 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
16 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
42 perce

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik