Ez könnyed ujjgyakorlat volt
Könnyedén nyert a MiZo-Pécs a Szeged ellen, így a címvédő újra a fináléba került. Noha Rátgéber László már a 7. percben lecserélte kezdőcsapatát, a pécsiek végig űzték ellenfelüket.


Az esélyesebb címvédő szerezte meg a találkozó első 15 pontját, így gyorsan egyértelműsítette, hogy ki jut a fináléba.
Kímélendő kulcsembereit, Rátgéber László már a 7. percre lecserélte a teljes kezdőcsapatát, a folytatásban mégis izgalmasabbak voltak a pécsi szurkolók helyenként szellemes rigmusai, mint ami a pályán történt.
Bár azért ott is akadt látnivaló. Például az, hogy amilyen könnyedén szerezte kosarait a Pécs, anynyira megkínlódott a számára a múltból ismerős soproni gyűrűvel Béres Tímea.
Hét elhibázott mezőnybeli kísérlet és két rossz büntető után a 18. pecben sikerült először betalálnia.
Az is érdekes volt, hogy a Szeviép az első félidőben hajszálpontosan ugyanannyi triplát dobott, mint amenynyi duplát, vagyis inkább távolról volt esélyük a kosárszerzésre Mészáros Kornéliáéknak, mint a palánk alól, ahol ott tornyosult a kétméteres Jekatyerina Liszina. Osztogatta is a blokkokat becsülettel...
Annyi különbséget feljegyezhettünk a két elődöntő között, hogy amíg a soproniak viszonylag hamar visszavettek a tempóból, addig a pécsiek végig űzték-hajtották áldozatukat, és növelték előnyüket. Ráhangolódásnak a döntőre ez is jó volt.
Johns furcsa visszatérése
Már nincs a Péccsel Geisa Alini Campos Silva de Oliveira, a brazil center, aki szép csöndben hazautazott, mivel nem kapott játékengedélyt a magyar bajnokságra.
Elődje, Pollyanna Johns esete sokkal érdekesebb: az amerikai annak idején állítólagos sérülése miatt távozott, ám most minden búját, de legfőképpen baját feledve újra feltűnt Európában.

Czagány Balázs
A pécsiek hátvédje, Vickie Johnson (balra) mellett Török Szilvia hiába nyújtózkodott a labdáért
Két eset lehetséges: Johns vagy nem érezte jól magát Pécsett, és csak indokot keresett a szerződése felbontásához, vagy tényleg nem volt egészséges a lába, ez esetben viszont talán érdemes lett volna kivárni a gyógyulását.
Neki ugyanis van érvényes játékengedélye nálunk, és pályára léphetett volna akár a szegediek elleni kupaelődöntőn is...
Mestermérleg
Túl könnyű volt ez a mérkőzés, ezért a döntőt illetően nem árt az óvatosság. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy ismét hazavihessük a Magyar Kupát.
Rátgéber László, a Pécs edzője
Játékosaim megilletődötten kosárlabdáztak, de kétszer is volt olyan öt percünk, amilyenekre a jövőben bátran építhetünk. Nem vagyok elkeseredett.
Domokos Mihály, a Szeged edzője
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





