Bravúros csoportelsőség

Sz. G.Sz. G.
2006.03.20. 02:51
Címkék
Miután a holland Ravijn legyőzte a Moszkvát, a Dominónak bármilyen különbséggel nyernie kellett az Ortigia ellen, hogy a négyes döntőbe jusson. Szemre is tetszetős Valkay Ágnes, Pelle Anikó támadás végén született meg az első találat, és a legvérmesebb szurkolók sem gondolták, hogy hat perc után 5–1-re húz el a házigazda.
Tette ezt úgy, hogy hat előnyéből mindössze egyet értékesített. Az óriási különbség azt sugallta, hogy az olaszok is kieshetnek a körbeverés után, és nem is lett volna rossz, ha inkább a hollandok kerülnek be a final fourba. A Domino védekezésével nem tudott mit kezdeni az ellenfél, amely kettős fórban is hibázott, és több mint tíz kapufát lőtt a találkozón. Tomaskovics Eszter akciógóljával, Györe Anett ötméteresével és Pelle bombájával 8–2-ig száguldott a Honvéd, és a negyedik negyed utolsó másfél percében már az is szóhoz jutott kötelékében, aki addig a partról gyönyörködött társai produkciójában. Első napi botlását tehát nemcsak kijavította, hanem dacból csoportelsőségre váltotta Györe Lajos csapata, kiejtve a címvédő Ortigiát. Domino-BHSE - Ortigia 8–2
(4–1, 1–1, 3–0, 0–0)

Kőér utca, 200 néző. V: Cabello (spanyol), Süngü (török)
DOMINO: HORVÁTH P. – VALKAY Á. 1, PELLE 3, Tomaskovics 2, Bujka V., GYÖRE 1, Tóth L. Cs: Kiss A. 1, Porvay, Tóth I., Ipacs, Beck, Péteri. Edző: Györe Lajos
ORTIGIA: Gay – Alogbo, Lorenz 1, Begin, Gottardi 1, Dionne, Braden. Cs: Cassone, Bongiovanni. Edző: Mauro Pellegrini
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 11/1
Ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Dionne (21. p.)
A másik mérkőzésen: Ravijn (holland)–SZIKF Moszkva (orosz) 12–9 (4–3, 2–1, 4–3, 2–2). A végeredmény: 1. Domino 4 pont, 2. Ravijn 4, 3. Ortigia 4, 4. Moszkva 0. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

MESTERMÉRLEG
Györe Lajos:
– Remekül védekeztünk, és elképesztően jó formát mutatott Horváth Patrícia. Hihetetlen, hogy csak két gólt kaptunk!
Mauro Pellegrini: – A Domino nagyon jól pólózott, mi viszont a mérkőzés egyetlen pillanatában sem tudtuk elkapni a ritmust. Képtelenek voltunk koncentrálni.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája