Öldöklő csata Gödöllőn

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.03.21. 01:01
Címkék
Háromhetes szünet után a negyeddöntőkkel folytatódik a női Extraliga.
Három párosítás simának tűnik, hiszen a Nirvana-TFSE és a BSE, a Miskolc és a Nyíregyháza, valamint a Kecskemét és a Vasas nincs egy súlycsoportban, az alapszakasz negyedik és ötödik helyezettje, a Gödöllő és a Jászberény viszont várhatóan szoros csatát fog vívni.„Mi már az alapszakasz harmadik körében elkezdtük a felkészülést a rájátszásra – mondta Botos Ferenc, a Jászberényi RK-Bonus edzője. – Három erős csapattól, a Vasastól, a BSE-től és a Nyíregyházától kikaptunk, de minden alkalommal jól helytálltunk. Az elmúlt hetekben nem az ellenfél elemzésével, kizárólag saját játékunk csiszolásával, agresszív stílusunk tökéletesítésével foglalkoztunk. A hét végén a csapat fele rápihenhetett a negyeddöntőre, a másik fele viszont a juniorbajnokság selejtezőjében szerepelt, méghozzá sikerrel! Van sanszunk a négy közé jutásra, ehhez azonban bravúrra van szükségünk.”A JRK gödöllői esélyeiről annyit, a Magyar Kupában egyszer már összejött a bravúr, a berényiek 3:2-re győztek, méghozzá úgy, hogy 0:2-ről fordítottak. „Mi két meccsre, természetesen két győzelemre készülünk – közölte ellentmondást nem tűrően a Gödöllő feladója, Gudmann Csilla. – A fél csapat náthás és lázas volt, a másik fele gyomorrontással küszködött, nem unatkoztunk a szünet alatt. Két edzőmeccset játszottunk a Vasassal, először négy egyre kikaptunk, majd három kettőre győztünk, de megbeszéltük az óbudai lányokkal, hogy a döntőben újra összecsapunk!”A negyeddöntő párosítása:
BSE-Nirvana, Nyíregyháza–Miskolc, Vasas–Kecskemét, Gödöllő–Jászberény.
Az első mérkőzések kedden, a második találkozók csütörtökön lesznek. A esetleges harmadik mérkőzéseket szombaton játsszák.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
46 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
59 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik