Katalizátornak hívják
Rátgéber László, a MiZo Pécs vezetőedzője kedden Belgrádban tárgyalt Predrag Bojiccsal, Szerbia-Montenegró kosárlabda-szövetségének ügyvezető igazgatójával. A megbeszélések rezüméje: az egykori magyar szövetségi kapitány közel került ahhoz, hogy szülőhazája női kosárlabda-válogatottjának szakvezetője legyen.

Rátgéber László szerint ötven százalék fölé billent az esély

Rátgéber László szerint ötven százalék fölé billent az esély
Magától adódik a kérdés, hogy akkor – ezek szerint – lényegében elvállalta a felkérést?
„Úgy fogalmaznék, hogy belgrádi látogatásom előtt ötven százaléknál kisebb esélyt adtam magamnak a megegyezésre, most viszont átbillent az arány ötven százalék fölé. Minek tagadjam, izgat a feladat, néhány rutinos klasszisból és ugyanannyi fiatal tehetségből olyan csapatot kellene kialakítanom, amelyik előbb kijut a kétezer-hetes olaszországi Európa-bajnokságra, majd reményeim szerint a pekingi olimpiára. Ugyancsak a megállapodás mellett szól, hogy a felkészülés nagyrészt a szülővárosomban zajlana. Most abban maradtunk, vasárnap újból találkozunk, éppen Újvidéken, a Szerb Kupa döntőjén – ahol egymás tenyerébe is csaphatunk. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy az esetleges kapitányi szerződésem nem befolyásolja pécsi munkámat.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





