Eltemették Gyulai Istvánt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2006.03.23. 01:35
Címkék
Meggyesi Bálint
Meggyesi Bálint

Még mindig nem tudjuk elhinni. Még most sem tudjuk felfogni. Bár szerdán kísértük utolsó útjára Gyulai Istvánt, a népszerű riportert és sportdiplomatát, mégis azt hisszük, hogy holnap újra feltárcsázhatjuk a telefonszámát, tanácsot kérhetünk tőle, megbeszélhetjük a következő versenyek teendőit, érdeklődhetünk az atlétika világában történtekről.

Felhívjuk azt az embert, aki szinte sohasem kapcsolta ki a telefonját, aki mindig mindenki számára elérhető volt, aki – bár magas pozíciót töltött be – ugyanolyan kedves és közvetlen maradt, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt. Olyan, amilyennek a tévénézők megismerték, lelkes, jókedvű, soha senkit meg nem bántó, tele energiával, életerővel. Csoda-e, hogy mindenki szerette őt?

De Gyulai István nincs többé. Nehezen felfogható, hogy elragadta a gyilkos kór, hiszen a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkáraként még az év elején is teljes erőbedobással dolgozott. A múlt hét végi moszkvai fedett pályás világbajnokságra azonban már nem tudott elutazni, és a nagy esemény utolsó versenynapja a róla érkező tragikus hírrel kezdődött.

Nem, nem itt, a Pesterzsébeti temetőben akartunk ismét találkozni Lamine Diackkal, az IAAF elnökével, Szergej Bubkával, a rúdugrás világcsúcstartójával, Gabriela Szabóval, az olimpiai bajnok román futónővel és a nemzetközi atlétikai élet más képviselőivel, akik azért jöttek Magyarországra, hogy végső búcsút vegyenek a mi Pistánktól.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
12 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
16 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
23 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
24 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája