FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Adatbank: Ferencváros
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Hazatér, de nem udvariasságból
A tavasszal még veretlen Ferencváros jó eredményeiben nagy szerepe van a nyáron Kaposvárról igazolt Jovánczai Zoltánnak, aki a zöld-fehérek tavaszi nyolc góljából négyet szerzett. A Kaposvárott nevelkedő támadó az átigazolása után először lép pályára korábbi együttese otthonában, s bár ugyanúgy készül, mint bármelyik bajnokira, örülne, ha győztes gólt lőne volt csapata ellen.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
– Valóban eredményes utánpótlásképzés működik Kaposvárott, de szerintem nem érdemes ezt csak a csatárokra leszűkíteni, hiszen jó képességű középpályások és védők is nőttek fel itt, gondolok például Bank Istvánra – mondta a 21 éves támadó. – Tizenhat évesen kerültem a Rákóczi ificsapatához, ahol Márton István és Prukner László volt a nevelőedzőm, sokat köszönhetek nekik.
– A nyáron a Ferencváros mellett több más klub – például az Újpest és az MTK – is hívta, végül mégis az FTC-t választotta. Több mint fél év után miként látja, jó döntés volt az Üllői útra szerződni?
– Nem foglalkoztam még ezzel a kérdéssel. A klubváltás különben is már rég volt, az a fontos, hogy jól érzem magam a Ferencvárosban, ráadásul a csapat is egyre jobban szerepel. Szóval nincs okom a panaszra, jól érzem magam.

Németh Ferenc
Jovánczai Zoltán nyakában Laczkó Zsolttal ? az effajta gólörömöt Kaposvárott is szívesen vennék a zöld-fehérek
– Egyértelmű: a klub neve és presztízse meghatározó volt a döntésemben, emiatt választottam a zöld-fehéreket.
– A teljesítményén is látszott, nem ment könnyen a beilleszkedés, Gellei Imre érkezése után viszont – a csapathoz hasonlóan – ön is jelentős formajavuláson ment át. Mi ennek az oka?
– A csapat és az én jobb teljesítményem összefügg, hiszen egy jó védelem és középpálya előtt köny-nyebb játszani. Az ősszel mindenkit megviseltek a gondok, a pénzügyi nehézségek, Gellei Imre viszont nagyon öszszeszedte a csapatot, koncentráltabbak, rendezettebbek lettünk, amit a szurkolók is látnak.
– Az anyagi gondok monstanra is megmaradtak...
– Ez igaz, az alapfizetést megkapjuk, a prémiummal azonban valóban adós a klub. De ezzel a kérdéssel nem akarok foglalkozni.
– Foglalkozhat viszont a szombati mérkőzéssel, hiszen először szerepel ellenfélként Kaposvárott. Milyen érzéssel készül a találkozóra?
– Az ősszel már volt egy Ferencváros–Kaposvár összecsapás, de vendégként valóban most játszom először korábbi csapatomnál. Most még nem érzek semmi különöset, ám a mérkőzés előtt bizonyára feszültebb leszek a megszokottnál. Igyekszem ugyanúgy készülni, mint egy átlagos bajnokira.
Szavazás
– A jelenleg is Kaposvárott futballozók közül Zsolnai Róberttel és Maróti Bélával, de az utánpótlás-válogatottban rendszeresen találkozom Bank Isvánnal, Budapesten pedig Tóth Balázzsal és Rajczi Péterrel is.
– A még most is a Rákócziban futballozókkal beszélgetve szóba került már a szombati mérkőzés?
– Ezen a héten is beszéltünk telefonon, de a mérkőzés nem volt téma.
– Gellei Imrével hét mérkőzés óta veretlen a Ferencváros, ráadásul mindössze három pont a hátránya az ötödik Sopronnal szemben. Meddig tarthat ez a sorozat, és véleménye szerint hányadik helyre érhet fel a Ferencváros?
– Ne felejtsük el, hogy van még egy elmaradt meccsünk is... Tippelni nem szeretnék, mindig a következő mérkőzést akarjuk megnyerni, de még ha nem is mondjuk ki, mindenki arra gondol, jó lenne a hatodik hely tájékán végezni.
– Milyen érzés lenne betalálni a Rákóczi kapujába?
– Más, mint egy átlagos gól esetében, de ha netán egy egynél a kilencvenedik percben győztes gólt szereznék, egészen biztosan nagyon megünnepelném. Persze nem ez a fontos, hanem az, hogy megszerezzük a három pontot. ---- A dobogó akkor is elérhetetlen, ha továbbmenetel a Fradi
Csalóka a Fradiról alkotott kép.
Csalóka, mert bár a Gellei Imre vezette együttes – a mesteredző november 19-én debütált a zöldek kispadján – még nem kapott ki (4 döntetlen, 3 győzelem az együttes mérlege) s látható, valamivel egységesebben, jobban futballozik, mint az ősszel, mégis csupán a 12. helyen szerénykedik, hárommal hátrább, mint a téli szünetben.
A hét meccse tartó veretlenség ellenére sem beszélhetünk nagy sikerekről, ám az is igaz, hogy amíg az ősszel a kapkodás, néha a fejetlenség jellemezte, addig manapság a nyugalom, a megbízhatóság, a fegyelmezett védekezés a legfőbb erénye a Ferencvárosnak. Persze az idegeskedésen és a kapkodáson oktalanság lenne csodálkozni, ugyanis az elmúlt évben a pénztelenség, a tartozások kifizetésével kapcsolatos huzavona uralta az Üllői úti légkört. Számtalanszor megírtuk már, a vezetőség a prémiumokkal tartozik, ám akadnak olyanok is, akik a bérüket sem kapták meg, igaz, őket nem a játékosok között kell keresni.
A pénz ma sem veti fel a klubot, éppen ezért szinte csoda az együttes viszonylagos jó szereplése. Ne feledjük: a télen újabb két válogatott labdarúgót, Rósa Dénest és Szűcs Lajost elveszítve november 19-e óta nem talált legyőzőre a Fradi, és ez mindenképpen Gellei Imre szakmai tudásának, pedagógiai érzékének, no meg a játékosok csak azért is szemléletének tudható be. A mai, szervezett Ferencváros védelmében Tímár Krisztián, Sorin Botis és Balog Zoltán is meccsről meccsre jól játszik, olyannyira, hogy az újonc Kemenes Szabolcsról még meg sem tudtuk, mire képes a kapuban.
Az alábbi összeállításunkban, amely természetesen csak játék a számokkal, a Fradi elmúlt fordulókban nyújtott teljesítményét figyelembe véve – a formahanyatlást kizárva – megtippeltük, hány pontot szerezhet, s ezzel hol végezhet a bajnokságban. A Honvéd elleni elmaradt mérkőzéssel együtt tizenkét találkozó vár Gellei Imre tanítványaira, s ezeken, optimális esetben, 25 pontot szerezhet a Fradi, amelyhez, ha hozzáadjuk a jelenlegi 23 pontját, akkor 48-cal zárhatja a bajnokságot.
Nem árt emlékezni rá, hogy az legutóbbi küzdelemsorozatban László Csaba vezetésével 56 pontot szerző zöld-fehérek a második helyen végeztek. Az elméletileg kiszámolt 48 pont pedig – jó esetben is – csak az 5–6. helyet jelentené számukra.
---- Meccsmérleg:
| 2004–2005 | 2–1 |
| 1987–1988 | 1–0 |
| 1980–1981 | 1–1 |
| 1977–1978 | 1–0 |
| 1976–1977 | 0–2 |
A két kiemelt kaposvári mérkőzés egyike a szombati. Az FTC-vel a fővárosból érkező húsz kísérővel együtt 80 rendező és 120 rendőr ügyel majd a zavartalan mérkőzéslebonyolításra. Bár városszerte nagyra értékelik az FTC-t, a somogyiak bíznak az első tavaszi győzelem megszerzésében. Csepregi Richárd a szemsérülése miatt csak a jövő héten kezdheti el a munkát a Ferencvárosban, azaz a hét végi összecsapást biztosan ki kell hagynia.
---- Meccsmérleg:
A két csapat még nem találkozott egymással a Vasas pályaválasztásával.
Kapitánya nélkül a Vasas
Noha a Pécs elleni kupamérkőzéseket kihagyta, a REAC ellen ismét a kezdőcsapat tagja lehet Bárányos Zsolt, nem léphet viszont pályára a csapatkapitány Tóth András, akit a Fehérvár ellen állítottak ki, s ezért egy mérkőzésre eltiltotta a fegyelmi bizottság. A Diósgyőr elleni mérkőzésen ismét megsérült Tamási Zoltán. A rutinos védő lábába Balás Gergely rúgott hatalmasat, amely nyomán berepedt Tamási sípcsontja. Az orvosok három hét pihenőt javasolnak számára.
---- Meccsmérleg:
| 2000–2005 | 3–0 |
| 2003–2004 | 1–2 |
| 2003–2004 | 2–1 |
| 2002–2003 | 0–0 |
| 2002–2003 | 1–0 |
Garami József nem számíthat Németh Krisztián játékára. A tehetséges támadó a 17 évesek válogatottjával péntek óta Portugáliában tartózkodik, és az Európa-bajnoki selejtezőkre készül.
Óriási érdeklődéssel várják Sopronban az MTK elleni budapesti találkozót, várhatóan sok szurkoló utazik a fővárosba, hogy a helyszínen buzdítsa a tavasszal még veretlen csapatát a sérüléséből visszatérő Kanta Józseffel megerősödő kék-fehérek ellen.
---- Meccsmérleg:
| 2004–2005 | 2–2 |
2005. június 17-én, az FC Tbiliszi elleni Intertotó-meccsen nyert legutóbb hazai pályán a Lombard, s meglepő lenne, ha ez a sorozat éppen az élvonal legjobb védelmét magáénak tudó Fehérvár ellen szakadna meg. Az eltiltását letöltő Varga Dániel visszatérhet, Farkas Attila viszont nem épült fel a sérüléséből. Fehérvárott nem veszik félvállról a Veszprém megyei fellépést, Kuttor Attiláék célja – a sok sérült ellenére is – a három pont megszerzése a sereghajtó ellen.
---- Meccsmérleg:
| 2004–2005 | 1–3 |
| 2002–2003 | 3–1 |
| 2002–2003 | 2–0 |
| 2001–2002 | 2–2 |
| 2000–2001 | 3–1 |
A hosszú ideig vádlisérüléssel bajlódó légiós, a román Radu Sabo ismét edzésbe állt, ám a hét végén még aligha kap lehetőséget a Zalaegerszegben. A Sopron elleni hétközi kupamérkőzésen kiállított Venczel Balázs ügyét pénteken tárgyalta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, így a labdarúgó a kezdőcsapat tagjaként léphet pályára Zalaegerszegen, a piros-fehér-feketék következő két Magyar Kupa-mérkőzését viszont csak a lelátóról nézheti végig.
---- Meccsmérleg:
| 2004–2005 | 1–0 |
| 1992–1993 | 1–1 |
| 1991–1992 | 0–1 |
| 1983–1984 | 2–2 |
| 1982–1983 | 3–0 |
A DVTK-ban alapembernek számító védő, Elek Norbert a derékbántalmai miatt alighanem a kispadon sem kap helyet Pajkos Jánostól, akinek Jeremiás Gergő sérülése is sok fejtörést okoz. A DVSC-től érkező támadó a hétközi edzésen kapott rúgást a térdére. Még nem dőlt el, hogy meg kell-e műteni a szívbántalmakkal bajlódó Tóth Zoltánt, akit a PMFC a téli szünetben igazolt át az NB III-as Kozármislenytől. Az operációról orvosi konzílium dönt.
---- Meccsmérleg:
| 2004–2005 | 2–0 |
| 2003–2004 | 3–0 |
| 2003–2004 | 3–1 |
| 2002–2003 | 0–3 |
| 2002–2003 | 1–1 |
Homloküreg-gyulladás miatt két mérkőzést kellett kihagynia Vermes Krisztiánnak, a védő azonban már teljes értékű munkát végez, így pályára léphet a DVSC ellen. A lila-fehéreknek továbbra is nélkülözniük kell Kőhalmi Andrást, aki még nincs olyan formában, hogy szerepelhessen a rangadón. A riválist is sérülések gyengítik: Ronald Habi, Dragan Vukmir, Mészáros Norbert, Komlósi Ádám és Virág Béla biztosan nem lesz a kezdőcsapat tagja, de kérdéses az újpesti kupameccsen kidőlő Kiss Zoltán játéka is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





