Minden maradt a régiben

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2006.03.26. 00:25
Címkék

Nem szakadt meg a hagyomány, maradt minden a régiben, a Dunaferr szombaton sem tudott győzni Szegeden.

A Dunaferr hatalmas lendülettel kezdett, és annak ellenére diktálta az iramot, hogy a fokozatosan belelendülő listavezetőt fergetegesen buzdította a közönsége. A két válogatott kapus, a szerb-montenegrói Nenad Puljezevics és a szlovák Richard Stochl remekül szervezte meg csapata védekezését.

A Szeged rutinosabb játékosai még a kettős emberhátrányt is megúszták gól nélkül, sőt azt is elviselték, hogy a világklasszis Nenad Perunicsics combsérülés miatt kivált a játékból.

Erőszakosabb védekezésének és szinesebb támadásainak köszönhetően elhúzott a Szeged. Kulcsszerep jutott a hayai sikerben Puljezevicsnek, míg a dunaújvárosiak közül Stochl mellett Császár Gábor, Peter Kukucka és a Veszprémbe tartó Marko Vujin érdemelt dicséretet.

Mestermérleg

Az elején akadozott védekezésünk, de aztán váltottunk, és támadásaink is eredményesebbek lettek. Sikerre éhesen várjuk a Veszprém elleni rangadót.
Kovács Péter, a Szeged edzője

Mi elfáradtunk a sok birkózásban, a Szeged pedig újra igazolta, hogy az egyik legjobban védekező magyar csapat. A végeredmény valós.
Imre Vilmos, a Dunaferr edzője
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája