Addig jó, amíg élvezi

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2006.03.29. 23:19
Címkék
A Juventusszal szemben kétgólos előnyt szerző Arsenalnál elsősorban Cesc Fabregast méltatják, aki góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez.
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
Francesc Fabregas: gól, gólpassz
„Meg akarjuk mutatni Patricknak, hogy még mindig jó csapat vagyunk. Új tehetségeink vannak” – mondta a hazaiak védője, Kolo Touré még kedd délután. A 2–0-s diadal után pedig arról beszélt, hogy Francesc Fabregas óriási játékos, támadásban és védekezésben is kiváló, és ezt Patrick Vieira ellen is megmutatta.

Persze igazságtalanság volna Vieirát temetni egy (neki és együttesének egyaránt) rosszul sikerült mérkőzés miatt, elvégre a francia középpályás még csak 29 éves – ki merészelné állítani, hogy leszálló ágba került? Ugyanakkor kikerülhetetlen az összehasonlítás fiatal utódjával, már csak azért is, mert Arséne Wenger bevallottan Vieira pótlását tervezte, amikor megszerezte a 16 éves Fabregast, és „felnevelgette”. Maradjunk annyiban, a Juve elleni meccs alapján úgy tűnik, a szakvezető jó érzékkel vezényelte le a generációváltást – és itt nem csak a spanyol tinédzser szerepére gondolunk. De lássuk, hogyan vélekednek erről az érintettek.

„Egyáltalán nem azt akartam bebizonyítani, hogy helyes volt eladni Patrickot. Az ilyen csodás futballisták elvesztését mindenképpen megszenvedi az ember – kezdte értékelését Wenger. – De láthattuk, új társulat van születőben, jó volt nézni a játékot. Hiszek benne, hogy a visszavágón be tudjuk fejezni, amit elkezdtünk. Az a lényeg, hogy igyekezzünk egyszerű futballt játszani. Ezek a fiatal fiúk véghez tudják vinni, mert nem csupán tehetségesek, fölösleges gátlás sincs bennük. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményükkel, a játék tempójával, a technikai színvonallal és nem utolsósorban az összetartással. Azt sajnálom csak, hogy elmaradt az az egy gól, amely még bennünk volt” – tette hozzá a francia szakember.

Wenger tehát óvakodott attól, hogy kiemelje Fabregast – megtette helyette az előadás másik főhőse, Thierry Henry.
„Elképesztő, amit Francesc ilyen idősen produkál. Ha engedik játszani, előbb-utóbb bármilyen ellenféllel elbánik. Mindig tudja, mikor kell betörnie a tizenhatosra, mikor kell tartania a labdát. Most érezte, hogy bátran vállalkozhat, mert ott van mögötte Gilberto Silva, és ez lett az eredménye” – dicsérte társát Henry.
Maga Fabregas olyan szerényen beszélt, amilyen szerényen csak lehetséges kommentálni, hogy góllal és gólpasszal kényszerítette térdre a világ egyik legjobb csapatát.

„Próbáltam a legjobbamat adni, nem csak azért, mert Patrick ellen léptem pályára.

Ott volt a rivális soraiban például Emerson is, aki a világbajnokságon a brazil válogatottban fog szerepelni.

Betalálhattunk volna még egyszer-kétszer, de így sikerült. Ha Torinóban is hasonlóan muzsikálunk, nem lehet baj.

Azt hiszem, nagyszerű este volt, az Arsenal-szurkolók igazán élvezhették. Magam nemkülönben” – vallotta be kamaszos őszinteséggel.


Legfrissebb hírek

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
3 perce

Nemzetközi sajtóvisszhang: Antonelli történelmet írt Monacóban

F1
5 perce

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Labdarúgó NB I
27 perce

A Temesvár kinézte Huszti Andrást – sajtóhír

Minden más foci
32 perce

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
46 perce

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
52 perce

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
1 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik