A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
FORDULÓRÓL FORDULÓRA
A SPANYOL BAJNOKSÁG SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Szurkolói szoftverek
Futball-lexikon
Erikssonra fogadnak
Hét jelöltet nevezett meg a Real Madrid februárban hivatalba lépő elnöke a királyi klub lehetséges következő vezetőedzőjeként. Fernando Martín az Antena 3 spanyol tévécsatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, teljesen világos elképzelése van arról, milyen típusú trénert szeretne, majd felsorolta hét, többnyire eltérő habitusú és különböző futballkultúrában sikereket elérő szakember nevét.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
A névsor érdekessége – amellett, hogy a jelenkori labdarúgás legkeresettebb és legsikeresebb edzőit tömöríti –, hogy alig van reális esély bármelyikük megszerzésére. Ancelotti és Benítez nemrég hosszabbított szerződést, ami persze önmagában nem garancia semmire, de beszédes körülmény. Nem szólva arról, hogy mindketten külön közleményben nyomatékosították: nem érdekli őket a madridi munkalehetőség. Hasonló szellemben nyilatkozott Wenger és Capello, azt pedig szinte lehetetlen elképzelni, hogy Mourinho otthagyná éppen alakulóban lévő szupercsapatát.
Ilyenformán marad a két kapitány. A kevesebb mint két éve hivatalban lévő Lippi távozásához alighanem óriásit kellene buknia az olasz válogatottnak a vb-n, a hetek közül tehát csupán Erikssonra érdemes nagyobb tétet tenni a fogadóirodákban.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





