Orosz uralom

K. J.K. J.
2006.04.01. 02:04
Címkék
Akárcsak az ezt megelőző Indian Wells-i tornán, Key Biscayne-ben is két orosz játssza a női egyes döntőjét: az Indian Wellsben bajnoki címet szerző Marija Sarapova, valamint a 2004-es US Opent megnyerő Szvetlana Kuznyecova.Kettejük közül Sarapova szenvedett többet az elődöntőben, hiszen francia ellenfele, az egyébként moszkvai születésű Tatiana Golovin döntő szettre kényszerítette, ráadásul úgy, hogy a második játszmát 1:5-ről, négy meccspontot hárítva nyerte meg. A harmadik felvonásban aztán kifordult Golovin bokája, és 3:4-es állásnál kénytelen volt beszüntetni a harcot. Kuznyecova pedig a világelső Amélie Mauresmót verte meg, egy hónap alatt immár másodszor, ezúttal ráadásul nagyon (6:1, 6:4), úgyhogy a döntőben sem esélytelen, sőt! A WTA Tour történetében ez lesz a nyolcadik orosz–orosz finálé, egymás után pedig a második, minthogy Sarapova Jelena Gyementyjevát győzte le az Indian Wells-i címmérkőzésen.Férfi egyesben mind a két, még versenyben lévő amerikai lemaradt az elődöntőről: Andy Roddickot a spanyol David Ferrer ejtette ki (!), míg James Blake számára – akárcsak az Indian Wells-i döntőben – a világelső Roger Federer jelentette a végállomást.FÉRFITORNA
ATP-TORNA, A MESTERSOROZAT 2. ÁLLOMÁSA, KEY BISCAYNE (3.45 millió dollár, kemény pálya). Negyeddöntő:
ATP-TORNA, A MESTERSOROZAT 2. ÁLLOMÁSA, KEY BISCAYNE (3.45 millió dollár, kemény pálya). Negyeddöntő:
Federer (svájci, 1. kiemelt)–J. Blake (amerikai, 9.) 7:6, 6:4; Ferrer (spanyol, 11.)–Roddick (amerikai, 4.) 6:3, 4:6, 6:4

NŐI TORNA
WTA-TORNA, NASDAQ-100OPEN.COM, KEY BISCAYNE (3.45 millió dollár, kemény pálya). Elődöntő:
Kuznyecova (orosz, 12.)–Mauresmo (francia, 1.) 6:1, 6:4; Sarapova (orosz, 4.)–Golovin (francia, 22.) 6:3, 6:7, 4:3, fa.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája