Élre állt a Sporting

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2006.04.03. 01:41
Címkék
Óriási mérkőzésre van kilátás szombaton, amikor a Sporting a Portót fogadja, hiszen a lisszaboniak a Guimaraes legyőzésével átvették az első helyet a lapzártánk után fellépő örök riválistól.
Paulo Bento a legjobb összeállításában küldhette pályára csapatát, amellyel szemben a Dragóner Attilát a kispadon tartó Guimaraes állt fel, a Sporting viszont így is nehezen alakított ki gólhelyzeteket a kiesőjelölttel szemben.

Végül a lisszaboniak nyerőembere, Liedson a hajrában megtalálta a rést, hála Joao Moutinho forintos labdájának, és megkaparintotta a lélektanilag is értékes három pontot a Sportingnak.

„Fontos volt, hogy ilyen körülmények között készülhessünk a szuperrangadóra. Már csak rajtunk áll, hogy a Porto elé kerülünk vagy sem” – mondta Bento edző a sorrendben tizedik bajnoki győzelem után.

Az immár főleg a BL-re figyelő Benfica is nyert, ám a Belenenses otthonából elhozott három pont ellenére sem lehetnek boldogok a klubnál. Legjobb gólvágójuk, Nuno Gomes megsérült, és minden bizonnyal ki kell hagynia a Barcelona elleni visszavágót a milliomos liga negyeddöntőjében.

Superliga, 29. forduló
Guimaraes–Sporting 0–1(Liedson 80.)
Belenenses–Benfica 1–2(Zé Pedro 9., ill. Miccoli 23., Karagunisz 30.)
Braga–Nacional 1–0(Delibasics 12.)
Naval–Pacos Ferreira 1–0(Fajardo 81.)
Amadora–Académica 3–2(Manú 68., Rui Borges 89., 90., ill. Joeano 18., Filipe Teixeira 28.)
Penafiel–Leiria 1–1(Diallo 1., ill. Lourenco 90.)
Boavista–Marítimo 1–1(Paulo Jorge 10., ill. Zé Carlos 75.)

Az élcsoport:
1. Sporting 64 pont, 2. Porto 63 (28 mérk.), 3. Benfica 59, 4. Braga 54
Góllövőlista: Nuno Gomes (Benfica) 15, Meyong (Belenenses) 14, Liedson (Sporting) 14
Következő forduló: április 7–10.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik