A bajnokinál is fontosabb

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2006.04.06. 02:27
Címkék
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen
Mark Viduka (balra) a Boróval együtt elhasalt az elsô meccsen

Middlesbrough (angol) – Basel (svájci) Az első mérkőzésen: 0–2

A Middlesbrough a hét végén győzelemmel (a Manchester Cityt verte meg 1–0-ra) hangolt az FC Basel elleni UEFA-kupa negyeddöntő visszavágójára, az angolok mégis rossz előjelekkel készülhetnek a csütörtök esti összecsapásra: a hétfői edzésen a csapat spanyol középpályása, Gaizka Mendieta lábában egy szerencsétlen mozdulat következtében eltört egy csont, a korábbi spanyol válogatott játékos így a lelátóról nézheti a Basel elleni találkozót. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, a baj nagyobb, mint gondolták: a középpályás a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára, a 32 éves játékos felépülése minimum három hónapot vesz igénybe. A svájciaknál is akad hiányzó, Murat Yakin és César Carignano kénytelen kihagyni a csütörtöki mérkőzést.

A Middlesbrough menedzsere, Steve McClaren a hét végi bajnokin hét helyen is változtatott Baselben pályára lépő csapatán, az együttesben kilenc olyan játékos is szerepelt, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, és még nem múlt el 24 éves.

„A Manchester City ellen azért játszattam a fiatalokat, hogy azok, akik a sorozatos mérkőzések miatt jobban ki vannak facsarva, csütörtökre ismét frissek legyenek – mondta az angol csapat menedzsere. – A kettő nullás hátrány nem a legjobb eredmény, de azt gondolom, a játékosok vannak olyan formában, hogy le tudják dolgozni.”

Christian Gross együttese is győzött a hét végén – a Basel a Young Boys együttesét győzte le 2–0-ra –, ami a svájciak trénere szerint lélektanilag rendkívül fontos volt.

„Jobb úgy elutazni ilyen fontos mérkőzésre, hogy a legutóbbi mecscseden győztél – mondta Christian Gross. – Az előny nálunk van, ezzel a lehetőséggel pedig élnünk kell.”
Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
9 perce

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
30 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
51 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik