A szív csúf szívtelensége

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2006.04.11. 00:55
Címkék
Eddig egyetlen NB I-es mérkőzésen játszott Tóth Zoltán, s élvonalbeli bemutatkozása nem is sikerült rosszul: Kaposvárott lépett pályára a Pécs MFC színeiben, csereként állt be, s az átadásából szerezte Balaskó Iván a baranyaiak második gólját, azzal lett 2–2 az eredmény. Akkor azt remélte, gyökeret tud verni az újmecsekaljai csapatban, amelyhez a téli átigazolási időszakban került az NB III-as Kozármislenytől. Csakhogy valami közbejött: március elején edzett utoljára, azóta labdához nem érhet, ugyanis a sportorvosi vizsgálaton az EKG-vizsgálat során rendellenességet fedeztek fel a szívében. Később, a tüzetesebb kivizsgálás során az is kiderült, hogy a szívizom nyomja az érfalat, ezért elkerülhetetlen a műtét, így szerdán megoperálják a 23 esztendős középpályást.
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
Tóth Zoltán újra mosolyogni akar
„Korábban sohasem volt gond a szívemmel – mondta szomorúan a futballista. – Az orvosok azt mondták, a nagyobb terhelés az oka mindennek. Hiába, egy első osztályú csapatnál jóval többet kell edzeni annál, mint ami Kozármislenyben elegendő volt. Először megijedtem, hogy mi vár rám, de amikor mondták, bele is halhatnék, elfogadtam a műtét szükségességét. Abból is gondolom, hogy baj van, mert az orvosok még azt is megtiltották, hogy a busz után fussak. Most mindenki bátorít, a klubnál nem győzik hangsúlyozni, hogy visszavárnak, a barátok, ismerősök közül sokan felhívtak telefonon. Nagyon jólesett csapattársam, Sipos Norbert nemes gesztusa is, aki az Újpest ellen lőtt gólját a meccs után tett nyilatkozatában nekem ajánlotta. Az tartja bennem a lelket, hogy a mostani állás szerint folytathatom pályafutásomat. Ez lesz életem első operációja, legalább egy hetet kórházban kell töltenem, utána pedig három hetet otthon. Ez a szezonom véget ért.”

A fiatal labdarúgó a PMFC-nél Róth Antal edzősködése alatt kétszer szerepelt az NB I B-ben, 2002 nyarán pedig rutinszerzés céljából kölcsönadták az NB III-as Kozármislenybe, ahol három és fél évet húzott le. Most nem edzhet, nem is játszhat, azonban nap mint nap ott van az újmecsekaljai stadionban: kijár az edzésekre, nézi a társakat és reménykedik. Ha éppen nincs a stadionban, akkor otthon pihen, a barátnőjével lakik együtt, aki megpróbálja elterelni kedvese figyelmét a közelgő műtétről.
Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
18 perce

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
21 perce

Bajcajev Valgyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
32 perce

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
40 perce

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
1 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
1 órája

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik