Sike Renáta apróbb rontásával odalett a kvóta

Cs. B.Cs. B.
2006.05.03. 00:42
Címkék
Kevesebb mint egy körön múlott, hogy Sike Renáta repülőjegyet váltson a 2008-as pekingi olimpiára. A magyar lövő a 30+30 lövéses alapversenyt követően 585 körével az első helyen minősült a nyolcas fináléra, ahol egészen az utolsó előtti találatig jól tartotta magát, akkor azonban becsúszott egy 7.9 kör, és ezzel visszaesett a harmadik helyre. Pedig az ötkarikás kvalifikációhoz ezúttal elég lett volna az ezüstös pozíció, Jaszna Sekarics ugyanis már korábban megszerezte a kvótát – a szerb-montenegrói sportoló néhány napja légpisztollyal is első lett. Sike tehát bronzérmet ünnepelhetett – a magyar csapat első érmét Brazíliából –, ám a spanyol Maria Pilar Fernandez örülhetett csak igazán, mert fantasztikus fináléjának köszönhetően (203.2) nemcsak a dobogóra állhatott, hanem olimpiai helyet is szerzett hazájának.Csonka Zsófia ugyancsak ott volt az utolsó tíz lövésnél, ahol végül nyolcadikként zárt, míg Erdős Dorottya az 567 körével a 27. helyet szerezte meg.A magyar küldöttségből utolsóként Sidi Péter lépett lőállásba a kisöbű sportpuska 60 fekvő számában. A komáromi versenyző a selejtezőcsoportjából a 14. helyen (587) jutott tovább.Nők. Sportpisztoly (30+30 lövés): 1. Jaszna Sekarics (szerb-montenegrói) 784.7 (584), 2. Fernandez (spanyol) 783.2 (580), 3. Sike Renáta (magyar) 782.4 (585), ...8. Csonka Zsófia (magyar) 775.2 (580), ...27. Erdős Dorottya (magyar) 567
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik